Élet-Stílus

Marosi nyerte a magyar teniszcsatát Bogotában

A selejtezőben rajtoló Marosi Katalin három szettben nyert Arn Gréta ellen a 220 ezer dollár összdíjazású bogotai tenisztorna nyitókörének magyar „rangadóján".

A két magyar teniszező másodszor csapott össze, 2000-ben, Estroliban szintén Marosi Katalin bizonyult jobbnak: 7:5, 6:4-re verte az akkor még német színekben versenyző Arn Grétát.

Bogotában háromszettes, 2 óra 45 percig tartó csatát vívtak a magyar hölgyek. A nyitó játszmában tulajdonképpen egymás adogatásaiból éltek (négy „brék” itt, három ott), és 7:5-tel a világranglista 181. helyén álló Marosi került lépéselőnybe.

A folytatásban a rangsorban 158. Arn Gréta dominált, első szerváinak 82 százalékából pontot ért el, mindössze egy adogatójátékot bukott el, miközben hét bréklehetőségéből hármat is kihasznált (6:3).

A harmadik szettben ismét gondot jelentettek az adogatások, Marosi négyszer, Arn háromszor „brékelt”, ez pedig azt jelenti, hogy előbbi jutott be (7:5, 3:6, 7:5-tel) a 16 közé a 220 ezer dollár összdíjazású tornán, és a következő körben – a WTA honlapja szerint – a francia Mathilde Johanssonnal találkozik.

Búcsú párosban is

Czink Melinda az egyes után párosban is búcsúzott kedden a memphisi tenisztorna női versenyén. A magyar játékos a kanadai Stephanie Dubois-val az oldalán sima vereséget szenvedett a Camerin, Keothavong olasz, brit kettőstől.

Bogota, női torna, 1. forduló (a legjobb 16 közé jutásért):

Marosi Katalin-Arn Gréta 7:5, 3:6, 7:5
Jozami (argentin)-Marino (kolumbiai) 5:7, 6:0, 6:1
Navarro (spanyol, 2.)-Larsson (svéd) 7:6, 6:4
Dulko (argentin, 3.)-Hendler (belga) 6:2, 6:4
Mayr (osztrák)-Obziler (izraeli) 6:2, 6:3

Memphis, női torna, páros, 1. forduló:
Camerin/Keothavong-Czink/Dubois 6:1, 6:1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik