Élet-Stílus

Beckham még reményedik

Bár az amerikai profi liga (MLS) által adott határidő lejárt, és az AC Milannak nem sikerült megegyeznie a Los Angeles Galaxy vezetőivel a vételárban, David Beckham mégis azt reméli, nem kell visszatérnie az Egyesült Államokba.

A megegyezésre adott határidő pénteken lejárt, és mivel a felek nem csaptak egymás tenyerébe, a Galaxy március 9-én várja vissza David Beckhamet. Noha az angol labdarúgó szemszögéből a happy end elmaradt – legalábbis egyelőre…-, mégis azt reméli, hogy nem kell visszatérnie az Egyesült Államokba.

Az álláspontja nem változott: ő továbbra is Milánóban futballozna. Az AC Milan is szeretné megtartani, éppen ezért tovább tárgyal a Galaxyval Beckham jövője kapcsán. A BBC szerint az olasz klub hétfőn újabb ajánlattal rukkol elő.

Nem akarja levenni az AC Milan mezét (MTI/EPA)

Nem akarja levenni az AC Milan mezét (MTI/EPA)

„A héten több tárgyalás is lesz a klubok között, és remélem, sikerül egyezséget kötniük. Az AC Milan szeretne megtartani, s mint már elmondtam, én is maradnék. Most várunk, és majd meglátjuk, mi lesz…” – mondta a 33 éves középpályás, aki a lábán megsérült a 2-1-re elveszett Inter elleni milánói derbin.

Ugyanakkor a hírek szerint nincsen komolyabb baja, nem kell kihagynia a hétfői edzést, és elutazhat Werder Bremen elleni, szerdai UEFA-kupa-meccsre.

Közel Rooney visszatérése

A szombati, Blackburn elleni bajnokin valószínűleg ismét pályára léphet Wayne Rooney, a Manchester United egy hónapja megsérült futballistája. Sir Alex Ferguson menedzser azt mondta: arra kevés az esély, hogy már a szerdai, Fulham elleni, korábbról elhalasztott Premier League-meccsen szerepeljen. A 23 éves angol válogatott támadó január 14-én, a Wigan Athletic ellen szenvedett lábsérülést, és azóta egyetlen találkozón sem lépett pályára. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik