Élet-Stílus

Franciaország Európa-bajnokságot rendezne

Franciaország bejelentette: pályázik a hét év múlva esedékes labdarúgó kontinenstorna rendezési jogára - mégpedig Olaszország nélkül, önállóan.

A francia sportági szövetség (FFF) pénteken hivatalos weboldalán jelentette be, hogy megpályázza a 2016-os Európa-bajnokság rendezési jogát, ugyanakkor nem Olaszországgal közösen – mint ahogy az korábban felmerült, hanem önállóan.

Az FFF jelezte, hogy a március 9-i határidő előtt beadja pályázatát az Európai Labdarúgó-szövetségnek (amelynek ugye francia elnöke van…), egyúttal leszögezte, hogy az Eb megrendezése kiváló lehetőség a stadionok korszerűsítésre.

„Nem közösködünk az olaszokkal, egyedül pályázunk – és nyerni is fogunk” – nyilatkozta magabiztosan a L’Equipe című lapnak Jean-Pierre Escalettes, a francia szövetség vezetője.

A hét év múlva esedékes kontinensviadal – amely először lesz 24 csapatos – megrendezésére vonatkozóan hivatalosan még senki sem adott be pályázatot, a franciákon kívül Skócia Walesszel és Észak-Írországgal közösen jelezte szándékát.

Franciaország korábban az 1984-es Európa-bajnokságnak és az 1998-as világbajnokságnak adott otthont – ráadásul mind a kettőt a dobogó tetején zárta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik