Élet-Stílus

Lovasi: meztelen nők helyett szőrös férfiszív

Csütörtökön kerül a boltokba a Kiscsillag zenekar második albuma. Lovasi András a FigyelőNetnek elmagyarázta, miért került Lecsó szőrös mellkasa a borítóra nyolc meztelen nő helyett. Azt is megtudtuk, hogy talán beindul végre a Kispál és a borz is.

Nagy áldozatok és sok diplomáciai erőfeszítés után sikerült kikényszeríteni a prágai gyártóktól, hogy időre elkészüljenek a CD-kkel. Talán a gazdasági válság miatt húzták ők is az időt – füstölgött az albumot nemcsak zenészként, szerzőként, hanem kiadóként is jegyző Lovasi, amikor elértük telefonon. Már az előző Kispál-albumot is Csehországban nyomták, ott ugyanis jóval olcsóbban meg lehet úszni a gyártást. Mindenesetre a rajongók csütörtöktől hozzájuthatnak a boltokban az Örökre szívembe zártalak című albumhoz.

A régi és az új borító

A régi és az új borító

Lovasi András 2005-ben hívta életre – az ős kispálos Ózdi Rezsővel (basszusgitár) és Bräutigam Gáborral (dob), valamint a PUF-os Leskovics Lecsó Gáborral (gitár, ének) – a szabadidős zenekarát, amelynek első albuma a „szerény című” Greatest Hits Vol. 01 címmel jelent meg 2006-ban. Logikusan következett volna, hogy a következő anyag a Greatest Hits Vol. 02 címet kapja. Ez a terv azonban néhány meztelen nő miatt meghiúsult.

Nyolc nő nem fért el, maradt Lecsó szőrös mellkasa

Az első album borítóján négy csodás mezetlen nő feküdt egy ágyon. A terv az volt, hogy most – az albumok számával egyenes arányban – a hölgyek száma is megduplázódik. Emeletes ágyon feküdt volna a nyolc grácia. Ám ez az ötlet csak nagyban, mondjuk bakelitlemez-méretben mutatott volna jól, CD-nagyságban nem jött be az elképzelés. Új ötletre volt szükség. A legjobbnak az bizonyult, hogy Lecsó szív alakúra borotvált mellkasával díszítsék a lemezt. Lovasi szerint mindez a férfiak szőrös szívét szimbolizálja. Hogy miért függ össze szorosan a borító és az albumcím, nem teljesen világos, mindenesetre végül az egyik számcímet emelték ki a Vol. 02 helyett.

Az albumról Lovasi annyit árult el, hogy tizenhárom dalt tartalmaz, ezekben általában ő viszi a főéneket, egy-két számban Lecsó. Azt viszont újdonságként kiemelte, hogy most szinte minden dalban többszólamú éneket hallhatunk majd. A vokálozásba besegít az új dobos – a tavaly tavasszal Bräutigamet váltó – Mihalik Ábel is.

Nem ketyegett a stúdióidő

Természetesen – csakúgy, mint az előző felvételen – van egy száma Rátgéber László kosáredző-punkénekesnek is. Ha az előző albumon szereplő Russian in the school volt annak a kezdete annak a bizonyos – casablancás – gyönyörű barátságnak, akkor íme, itt a folytatás. Már jól ismerjük, például a Petőfi Rádióból, de videoklip is készült belőle: a szám a Fisching in Orfű névre hallgat. A lelkesebb rajongók már hozzáférhettek ezen kívül a Van-e szándék című opuszhoz is.

Az idő nem sürgette a zenekart az új album elkészítésében, hiszen azt a zenekarvezető saját stúdiójában készítették. (Nem ketyegett a drága stúdióidő.) Ám a rajongóknak tett ígéret azért szorította időben a zenekart – vallja be Lovasi. Hogy mégis így elhúzódott a stúdiófelvétel, az a „szabadidőzenekar-létből” fakadt. A zenészeknek a Kiscsillag csak második számú zenekara, ezért nehézkes volt összehozni a stúdiómunkát. Tavasszal Lecsó hiányzott „igazoltan” a Pál Utcai Fiúk zenekar okán, nyáron a sok koncert miatt nem találtak időt a stúdiózásra. Összesen 4-5 kétnapos alkalomra volt szükség a felvételek elkészítéséhez.

Beindul a Kispál

Mint arról korábbi interjúnkban nagyon őszintén beszámolt Kispál András és Lovasi, a Kispál és a borz mostanában alkotói válságban volt. Négy éve nem adott ki új albumot, csak a „kötelező” koncerteket hozta a zenekar. Most viszont beindulni látszik az – egyik rockzenei lexikon által a kilencvenes évek legfontosabb zenekarának titulált – együttes.

Lovasi bevetésen a Kiscsillaggal (fotó. mti)

Lovasi bevetésen a Kiscsillaggal (fotó. mti)

Erről annyit árult el Lovasi András, hogy már van egy féllemeznyi anyaguk, és 40-50 még kidolgozatlan számötletük. Az előbbit hamarosan fel is veszik, májusra pedig „háromhetes alkotótábort” tartanak. (Erre az időre a tagok lemondtak minden programot, hogy csak a Kispál és a borzra koncentrálhassanak.)

A májusi kreatív energiák függvényében akár ősszel kijöhet egy új Kispál és a borz-album is. Ha kevésbé jól alakulnak a dolgok, akkor jövőre. Persze nem történik tragédia, ha az sem jön össze – szögezi le Lovasi. Az biztos, hogy még egy minimum ütős albumot ki kell adnunk, hogy megmutassuk, mire vagyunk képesek – teszi hozzá.

Colorstar, Zuboly

Lovasi kiadója viszont mindenképp dübörög. A Kiscsillag után néhány nappal február 18-án dobja piacra a Megadó Kiadó a Colorstar új albumát, és a Zuboly is rögzítette már új anyagát, amely várhatóan március közepén kerül a boltokba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik