Élet-Stílus

Nem lesz Magyar Nagydíj?

Sajtóértesülések szerint elmaradhat a szeptember 20-i gyorsaságimotoros világbajnoki Magyar Nagydíj az új Balatonringen. A beruházó és a kivitelező cáfolta a hírt.

Tartja az előre meghatározott ütemet és nincs lemaradásban a sávolyi motorospálya építésének előkészületeit és lebonyolítását végző spanyol Grupo Milton cég – ezt Kovács Bence János, a cég elnöke mondta az MTI-nek.

Kovács Bence János arra reagált így, hogy Gyenesei István sportot felügyelő miniszter kijelentette: vélhetően nem készül el a magyarországi Moto GP-pálya, így ott szeptember 20-án futamot sem lehet rendezni, miután a spanyol fél bizonytalan a feltételek megteremtésében.

“Meglep, amit a miniszter úr mondott. Minden időhatárt betartunk. Megfelelő az ütem, sőt, magunknak még extratempót is diktálunk. Amit vállaltunk, teljesítjük. A projekt jelenlegi állapotában ott tart, ahol szeretnénk. Ami rajtunk múlik, teljesülni fog!” – nyilatkozta Kovács, majd hozzátette: a gyorsaságimotoros-vb jogtulajdoos Dorna és a magyar kormány között aláírt szerződés van, és egyik fél sem akar ebből kiszállni.

A pálya látványterve (balatonring.hirnezo.hu)

A pálya látványterve (balatonring.hirnezo.hu)

Nem sokkal később a Balatonringet építő Sedesa cég jelezte, hogy a sávolyi pálya kivitelezése a megfelelő ütemben halad, s ha nem jön közbe semmi rendkívüli esemény, elkészül a szeptemberi futamra. A Sedesa állítólag már a MotoGP-versenyeket szervező Dornával is felvette a kapcsolatot, amely állítólag csak azért nem cáfolta a híreket, mert a cégnél az a szokás, hogy rémhírekre nem reagálnak.

A Sedesa szerint az engedélyeztetés időben megtörtént, a tervek végleges állapotban vannak, így a kivitelezés márciusban megkezdődhet, és szeptemberre el is készülhet a pálya.

A motorcyclenews című szaklapnak a magyar futamra vonatkozó törlését minden alapot nélkülöző pletykának tartja, ezért azzal nem kíván foglalkozni.

A Balatonringen az első Magyar Nagydíjra a tervek szerint szeptember 20-án kerül sor.

A pecsiujsag.hu információi szerint a Grupo Milton cégnek pénzügyi nehézségei vannak a gazdasági válság miatt – a lap a spanyol vállalat egy másik magyarországi beruházásával kapcsolatban írta ezt. A Grupo Milton Pécsen vásárolt egy stratégiai ingatlancsomagot, ám még mindig nem utalta át a városnak a január közepéig esedékes utolsó, 1,3 milliárd forintos részletet. A cikk szerint a spanyol székhelyű cég annak ellenére nem fizet, hogy a baranyai megyeszékhely tejesítette a szerződésben vállaltakat.

A lap úgy tudja, hogy a Grupo Milton jelenleg jogi fogódzókat keres, s azt kutatja, hogy hol hibázott az önkormányzat, s vannak-e olyan pontok, amelyek mégsem teljesültek.

—-A pálya, vébéprogram—-

A Balatronring legfontosabb technikai adatai:
A pálya hossza: 4,232 km
Szélessége: 14/15 m
Becsült legnagyobb elérhető sebesség: 315 km/ó
Becsült legkisebb elérhető sebesség: 96 km/ó
Becsült elérhető átlagsebesség: 166 km/ó
Leghosszabb egyenes szakasz: 840 m
Második leghosszabb egyenes szakasz: 680 m
Kanyarok száma: 16 (8 bal- és 8 jobbkanyar)
A leghosszabb kanyar: 100 m
A legrövidebb kanyar: 30 m
Befogadóképesség: 80 ezer néző
Parkolóhelyek száma (versenynapokon): 20 ezer autó és 12 ezer motorkerékpár
Állandó parkolóhelyek száma: 9 ezer
Boxok száma: 46

A világbajnokság 2009-es tervezett programja:
április 12.: Katari Nagydíj, Losail – éjszakai futam
április 26.: Japán Nagydíj, Motegi
május 3.: Spanyol Nagydíj, Jerez de la Frontera
május 17.: Francia Nagydíj, Le Mans
május 31.: Olasz Nagydíj, Mugello
június 14.: Katalán Nagydíj, Barcelona
június 27.: Holland Nagydíj, Assen
július 5.: Amerikai Nagydíj, Laguna Seca – csak MotoGP
július 19.: Német Nagydíj, Sachsenring
július 26.: Brit Nagydíj, Donington Park
augusztus 16.: Cseh Nagydíj, Brno
augusztus 30.: Indianapolisi Nagydíj, Indianapolis
szeptember 6.: San Marinó-i Nagydíj, Misano
szeptember 20.: MAGYAR NAGYDÍJ, BALATONRING
október 4.: Portugál Nagydíj, Estoril
október 18.: Ausztrál Nagydíj, Phillip Island
október 25.: Malajziai Nagydíj, Szepang
november 8.: Valencia Nagydíj, Valencia

Ajánlott videó

Olvasói sztorik