Élet-Stílus

A zöldfülű Iaquinta miatt szenvedett a Juve

A Juventus, saját dolgát nehezítve, emberhátrányban győzött a Catania otthonában, s így tartja a lépést a szombaton Leccében győző Interrel. A Fiorentina és az Udinese az utolsó pillanatokban gyötörte be a győzelmet jelentő találatot.

A még mindig tekintélyes sérültlistával (Andrade, Zebina, Knezevic, Marchisio, Salihamidzic, Chiellini, Zanetti, és De Ceglie sem játszhatott különböző bajok miatt) rendelkező Juventus jó kezdéssel rukkolt elő Szicíliában, Iaquinta már a 11. percben vezetést szerzett a vendégcsapatnak.

A 11. percben Camoranesi végezhetett el szabadrúgást a jobboldalon, a berobbanó Iaquinta pedig közelről a hálóba fejelt. A világbajnok támadó ezt követően két „elsőbálozókra” jellemző hibát vétett – előbb mezét levetve ünnepelte magát (sárgalap), majd egy perccel később – egy ártalmatlan középpályás szituációban – jókorát odapakolt Potenzának (újabb sárga).

A megfogyatkozott torinóiak értelemszerűen visszább húzódtak, de a Catania az első játékrészben még nem tudott élni lehetőségeivel.

Buffon a második játékrészt is egy bravúrral kezdte, viszont az 51. percben már ő is verve volt: Mascara lövését hárította ugyan, Morimoto ismétlésére viszont már nem érhetett oda.

Iaquinta: a gól után következett a feketeleves (Ansa)

Iaquinta: a gól után következett a feketeleves (Ansa)

Baiocco lécre pattanó próbálkozása jelezte, hogy a kiscsapat az egy pontnál többet is szeretne, s bizony Morimoto ismét megtornáztatta Buffont, igaz, a japán lesen volt. A másik oldalon Marchionni csavart kevéssel a kapu fölé.

A hajrára elfáradó csapatok közül a Juventus koncentrált jobban – de inkább a Catania védelme kevésbé. Szöglet után Amauri csúsztatott, Terlizzi felszabadíthatott volna, ehelyett tett egy nehezen értelmezhető táncmozdulatot, míg a közelben sertepertélő Poulsen köszönte a lehetőséget, és közelről a második pozícióba lőtte csapatát.

A Juventus ugyanis megelőzte a Reggina ellen döntetlent játszó Milant. A lombardokra „rászakadhat” a mezőny, hiszen a Roma és a Fiorentina is győzött, míg az Udinese egyre inkább emlékeztet arra a csapatra, amely ősszel még a Stadio Friuliban gyűjtögette a pontokat.

A fővárosban a Roma a kiállításokat tekintve döntetlent játszott a Genoával, gólok viszont csak a házigazdák részéről estek. Firenzében a hazaiak ugyan alaposan megkínlódtak az egymás után (Cagliari, Sampdoria, Milan) három zakót kapó Lazióval, ám a rendszerint peches toszkánokra ezúttal a 92. percben – no meg előtte, a Montolivót ráncigáló De Silvestri kiállításánál – rámosolygott a szerencse.

Bár a Lazio tíz emberrel is méltó ellenfélnek bizonyult, a 92. percben az addig remek Muslera miatt hátrányba került. A kapus ugyanis csak kiütni tudta Mutu lövését, s az érkező Gilardino közelről betalált. A Fiorentina már negyedik, egy-egy ponttal megelőzve a római randevúzókat.

mély gödörben a napoli

A záró mérkőzésen a Palermo 2-1-re verte a vendég Napolit, amely alatt egyre inkább mélyül a gödör. A nápolyi csapat legutóbbi öt mérkőzésén mindössze egy pontot szerzett, és a nyolcadik helyig esett vissza a tabellán. Ugyanakkor a Palermo kikecmergett a hullámvölgyből, két vereség után nyert újra, így a Napolit megelőzve a hetedik helyre jött fel.

Serie A, 23. forduló:

Palermo-Napoli 2-1 (2-1)
Gól: Migliaccio (2.), Simplicio (18.), ill. Hamsik (43.)

Roma-Genoa 3-0 (1-0)
Gól: Cicinho (26.), Vucinic (47.), Baptista (93.)
Kiállítva: Taddei (54.) illetve Sculli (69.)

Cagliari-Atalanta 0-1 (0-0)
Gól: Cigarini (66.)
Kiállítva: Lopez (40., Cagliari)

Catania-Juventus 1-2 (0-1)
Gól: Morimoto (51.) ill. Iaquinta (11.), Poulsen (91.)
Kiállítva: Iaquinta (12.)

Fiorentina-Lazio 1-0 (0-0)
Gól: Gilardino (90.)
Kiállítva: De Silvestri (18., Lazio)

Sampdoria-Siena 2-2 (1-1)
Gól: Bellucci (45.), Pazzini (51.) ill. Vergassola (21.), Maccarone (79.)

Torino-Chievo 1-1 (0-0)
Gól: Ventola (64.) ill. Italiano (83.)

Udinese-Bologna 1-0 (0-0)
Gól: Sanchez (92.)

Az élcsoport:
1. Inter Mailand 53, 2. Juventus 46, 3. Milan 45, 4. Fiorentina 41, 5. Roma 40 (36-28), 6. Genoa 40 (32-22)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik