Élet-Stílus

Mourinho megbocsátott Balotellinek

Többhetes mellőzés után Mario Balotelli ismét meghívást kapott az olasz bajnoki listavezető Inter felnőtt keretébe. A fiatal támadó a Lecce ellen már a csapattársakkal lehet.

Szombat este az Inter Leccében mérkőzik meg a helyiekkel, s bár Jose Mourinho tagadja, a közelmúltban többször is halovány teljesítményt nyújtó csapatán nagy a nyomás. A városi rivális Milan ugyanis elkapta a fonalat, és már hat pontra megközelítette a címvédőt.

Az U 21-es olasz válogatott csatár az Inter legutóbbi hét találkozójából haton nem jutott szóhoz, Mourinho ugyanis nem tolerálta a kispadozást nehezen tűrő, s emiatt nem egyszer a sajtóban kifakadó Balotelli sirámait.

A januárban több angol csapattal is kacérkodó támadó reaktiválásában az is szerepet játszott, hogy posztján nagy az üresedés: Adriano eltiltását tölti, Cruz influenzás.

„Balotelli sokoldalú reménység, ám mintha megrekedt volna a fejlődésben. A Primavera edzője, Vincenzo Esposito szerint taktikailag még éretlen, így kénytelen volt változtatni a csapat felállásán – az ő szisztémája: tíz játékos és Mario. Nálam ez nem működik” – vont mérleget a La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozó Mourinho. „Balotelli fizikuma és technikai tudása képessé teszik arra, hogy több poszton is bevethető legyen. Gyors, jó a rugótechnikája, tud beívelni és fejelni is. És elvárom tőle, hogy a maximumot hozza ki magából”

A pszichikai hadviselés gurujaként a portugál szakvezető az üldözőkre is kitért, állítva, hogy a nagyobb nyomás a Milan-Juventus duó játékosain van:

„A Milan és a Juventus boldogan helyet cserélne velünk. A probléma nem a miénk, az övék, hisz minden mérkőzésüket meg kell nyerniük, s emellett abban reménykedhetnek, hogy mi közben vétünk. Hat ponttal állunk a Milan, hét ponttal a Juventus előtt – aligha a mi helyzetünk a nehezebb.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik