Élet-Stílus

Európai filmváros lesz Győr

A tavaly nyáron létrejött első magyarországi regionális filmalapból Győrben a filmgyártás előkészítését, a filmarchívum fejlesztését segítik, és oktatási programokat, illetve a filmes rendezvények szerveznek – derült ki a filmszemle szakmai rendezvényén.

2008 júliusában jött létre Győrben az első magyarországi regionális filmalap, az induláshoz a város önkormányzata nyújtott támogatást, a jövőben pedig az évi költségvetésből biztosít majd financiális hátteret. Európában több mint száz regionális filmalap működik, amelyek a régiós, központi körzetekben létrejött nemzeti filmgyártást segítik. Hazánkban a Győri Filmalap az első ilyen kezdeményezés, amely nem üzleti vállalkozás, hanem egy közcélú koordináló munkacsoport- mondta nyitóbeszédében Durst György, a Mediawave Alapítvány kuratóriumi elnöke.

A Filmszemle közleménye szerint Hartyándi Jenő, a Mediawave igazgatója ismertette a szervezet négy alappillérét: a filmgyártás-előkészítést, a filmarchívumot, az oktatási programokat, illetve a kapcsolódó filmes rendezvények szervezését. Hartyándi elmondta, hogy a győri önkormányzat a filmalappal közösen a 2009-es évre egy regionális audiovizuális archívum létrehozását és széles körben hozzáférhetővé tételét is célul tűzte ki. Ez a szélesebb levéltári mintán alapuló gyűjtemény elsősorban Győr történelmének vizuális emlékeit foglalja majd magában.

Durst György beszélt a Győri Filmalap által tavaly kiírt filmötlet- és forgatókönyv pályázatról, amelyet a régió filmíró tehetségeinek felmérésére hoztak létre. A beérkezett nyolcvanegy munkából az öttagú zsűri díjban részesítette Tímár Magdolna a „Víz fölött, víz alatt“ című dokumentarista-kisjátékfilmtervét. A kisjátékfilmes kategóriában a grémium Nagypál Orsolya „Sampon” című kisjátékfilm forgatókönyvét és Zabezsinszkij Éva „Film“ című ötletét jutalmazta. A kuratóriumi elnök a sajtótájékoztatón hirdette ki a nagyjátékfilmes kategória nyerteseit: Búzás Mihály Csillagos ég című munkáját illetve Szalay Péter Határesetét díjazta a zsűri.

Durst György a sajtótájékoztató végén bejelentette, hogy a rövid-, úgynevezett szkeccsfilmek népszerűsítésére idén tavasszal Defekt címmel egy új pályázati programot írnak ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik