Élet-Stílus

F1: visszavonják a teszttilalmat?

Könnyen lehet, hogy a Forma-1-es csapatok még a 2009-es szezon kezdete előtt visszavonják a decemberben megállapított, idény közbeni tesztelési tilalmat. Az új autókat még mindenkinek szoknia kell.

A Forma-1-es csapatok a költségcsökkentés jegyében tavaly decemberben arról állapodtak meg, hogy a 2009-es idénytől a korábbi 30 ezerről 15 ezerre csökkentik az évi tesztkilométerek számát, és a szezon alatt teljesen felhagynak a teszteléssel.

Ez a lépés gyakorlatilag megszüntette a tesztpilóták és a csapatok tesztrészlegének munkáját, de most úgy tűnik, hogy az érintettekre esetleg mégis szükség lesz, ugyanis a Grandprix.com értesülései szerint a két héttel ezelőtti algarvei teszten a csapatok már a tiltás feloldásáról tárgyaltak, így legalább három, idény alatti teszt megtartása elképzelhető.

A lépésre azért lehet szükség, mert a vadonatúj szabályokhoz alkalmazkodó idei autókat a nulláról kezdve építették, így a fejlesztésük sokkal több időt és munkát kíván, mint a korábbi években, legfőképp pedig az új hibridrendszer, a KERS miatt.

Mindenkire ráférne még egy kis tesztelés (MTI/EPA)

Mindenkire ráférne még egy kis tesztelés (MTI/EPA)

“A KERS mindannyiunk számára teljesen új, és senki sem érte el vele a kitűzött célt a megbízhatóság tekintetében. Emiatt értelmes lenne 2009-et átmeneti évként kezelni, kevesebb, de azért néhány teszttel az idény elején, hogy mindenki megoldhassa a problémákat. Senkinek sem érdeke, hogy csak öt-hat autó érjen célba, ezért szeretnénk változtatni a szabályokon” – idézett az oldal egy névtelenül nyilatkozó csapattagot.

Mivel a tesztelés betiltását nem az FIA fektette szabályba, csak a csapatok közös önkorlátozásának eredménye, így csak azok szervezete, a FOTA megegyezésén múlik, hogy sikerül-e a változtatás.

Normális esetben a kisebb csapatok valószínűleg tiltakoznának a módosítás ellen, de mivel a Toro Rosso feltehetőleg, a Force India pedig biztosan csak márciusban jut az új autójához, így minden tesztkilométer aranyat érhet számukra is. Ha a volt Honda vevőre talál, a brackley-i csapatnak is úgy kell majd a tesztelés, mint egy falat kenyér, mert ők valószínűleg úgy vágnak neki az idénynek, hogy egyáltalán nem próbálják ki az új autót előtte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik