Élet-Stílus

Kidőlt a németek legnagyobb kézis sztárja

Nem játszik a magyarok elleni helyosztón a címvédő németek egyik legjobbja, Pascal Hens a horvátországi kézilabda-világbajnokságon. A dánoktól elszenvedett vereség után a németek a kudarcért mindenekelőtt a bírókat hibáztatják. Fazekas Nándor a statisztika alapján továbbra is a torna egyik legstabilabb kapusa.

Heiner Brand német edző szerdai nyilatkozatából kitűnt, hogy az ötödik hely megszerzésében mindenképp bizakodnak a magyarok elleni, csütörtöki zágrábi találkozón.

A tréner – aki a hetvenes évek közepén játékosként tagja volt az első világbajnoki címet szerzett csapatnak – ezúttal kevésbé indulatosan nyilatkozott, mint a norvégok elleni, vasárnapi vereség után. Akkor egy csapásra híressé – vagy még inkább hírhedtté – vált azzal, ahogy felháborodásában csaknem leütötte az egyik szlovén bírót.

A szerdai televíziós interjúban a dánok elleni mérkőzést vezető román játékvezetőket erősen kritizálta ugyan, mégis mindenekelőtt csapatát dicsérte, azt hangoztatva, hogy a fiatalok az egész világbajnokságon jól, sőt szerinte olykor szenzációsan játszottak. Az eredmények, illetve a középdöntős győzelmek elmaradását a válogatott edzője a legjobbak menet közbeni kiesésével magyarázta. Brand úgy vélte, hogy a két évvel ezelőtti világbajnoki csapathoz képest – a tavalyi csúfos olimpiai szereplés után – erősen megfiatalított válogatott az elkövetkező időszakban még sok örömöt szerez majd a szurkolóknak.

Hens (b) nélkül a címvédő (MTI/EPA)

Hens (b) nélkül a címvédő (MTI/EPA)

A szerdai sajtókommentárok alapjában egyetértettek a tréner véleményével, s nem a válogatottat, hanem “a kézilabda istenét” hibáztatták, amely szerintük elpártolt Németországtól. Az újságok többsége úgy vélekedett: a sport szemszögéből nézve Németország számára a dolgok örvendetesen zajlottak, az elért eredményekben azonban nem a sport dominált, azaz a játékvezetők döntő szerepet játszottak a válogatott kiesésében, akik egyszerűen “elcsalták” a német győzelmet.

A csütörtöki ellenféllel, azaz a magyar válogatottal az újságok egyelőre még alig foglalkoztak, ennek ellenére szinte bizonyos, hogy az ötödik hely elvesztése a németek számára már óriási csalódás lenne. Még akkor is, ha a fiatal magyar csapatnak nem rossz a híre Németországban. Ez pedig nem utolsósorban annak köszönhető, hogy a magyar válogatott több erőssége is a német első osztályban játszik.

A magyarok ellen mindenesetre Brand nem számíthat a 28 éves, 203 centiméter magas Pasca Hensre, aki combsérülése miatt nem játszhat. “Értelmetlen lenne kockáztatni” – mondta szerdán az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok Hens.

Az átlövő helyére a németek szövetségi kapitánya, Hainer Brand a mindössze 23 éves Sven-Sören Christophersen jelölte a magyarok elleni helyosztóra. A német bajnokságban, a HSG Wetzlarben szereplő fiatal a vébékeret tagja volt, de ez idáig egyetlen mérkőzésre sem nevezte a kapitány. A címvédő német együttes csütörtökön 15 órakor Zágrábban lépnek pályára a Hajdu-csapat ellen az ötödik helyért.

—-Fazekas továbbra is az élmezőnyben—-

A középdöntővel újabb szakasza zárult le a világbajnokságnak. Fazekas Nándor a csoportkör utáni második helyéről visszaesett a kapusok rangsorában, de továbbra is ott van az élmezőnyben. A góllövőlistát továbbra is toronymagasan vezeti a korábban Veszprémben játszó Lazarov.

Góllövőlista (gól/lövéshatékonyság):
1. Kiril Lazarov (macedón) 77 gól/54 lövéshatékonyság
2. Felipe Borges Ribeiro (brazil) 61/70
3. Valentin Marian Ghionea (román) 58/67
4. Bandar Alharbi (szaúdi) 55/55
5. Hussein Hussein (egyiptomi) 50/51
5. Momir Ilic (szerb) 50/55
7. Tomasz Tluczinsky (lengyel) 49/82
7. Laleleddine Touati (tunéziai) 49/64
9. Ivan Cupic (horvát) 48/77
10. Havard Tvedten 47/73

A legeredményesebb előkészítők:
1. Haykel Mgannem (tunéziai) 39
2. Kiril Lazarov (macedón) 32
3. Kristian Kjelling (norvég) 29
3. Erlend Mamelund (norvég) 29
5. Nikola Karabatic (francia) 28
5. Peter Kuckucka (szlovák) 28
5. Tahar Labane (algériai) 28
8. Mikkel Hansen (dán) 26
9. Marcin Jilewski (lengyel) 24
9. Danut Adrian Petrea (román) 24

A legjobb kapusok (védési hatékonyság/lövések):
1. Per Sandström (svéd) 44 százalék/118 lövés
2. Richard Stochl (szlovák) 43/213
3. Daouda Karaboue (francia) 42/98
4. Fazekas Nándor 41/157
5. Kasper Hvidt (dán) 39/260
5. Mohamed Nakib Bakir (egyiptomi) 39/157
5. Thierry Omeyer (francia) 39/184
5. Jose Manuel Sierra Mendez (spanyol) 39/139
5. Johan Sjöstrand (svéd) 39/128
10. Steinar Ege (norvég) 38/249
10. Venio Losert (horvát) 38/114

Hétméteres (védések/hetesek/százalékban):
1. Venio Losert (horvát) 5/10/50
2. Jose Manuel Sierra Mendez (spanyol) 6/13/46
3. Fazekas Nándor 5/11/45
4. Abdullah Alabdalali (szaúdi) 4/9/44
5. Andreas Palicka (svéd) 3/7/43
5. Richard Stochl (szlovák) 9/21/43
7. David Bofill Barrufet (spanyol) 4/10/40
7. Jamie Souza Torres (brazil) 6/15/40
9. Johannes Bitter (német) 8/23/35
10. Sorin Barza (román) 3/9/33
10. Jose Javier Hombrados (spanyol) 3/9/33
10. Mihail Catalin Popescu (román) 2/6/33
10. Lamine Rabir (algériai) 4/12/33

Ajánlott videó

Olvasói sztorik