Élet-Stílus

Tényleg nem lesz idén Művészetek Völgye

2009-ben elmarad a Művészetek Völgye - erősítette meg Márta István. A szervezők reményét sem látták, hogy összegyűlne a rendezvényre a megfelelő pénz, ezért a Nemzeti Kulturális Alapprogram kiemeltrendezvény-pályázatán el sem indultak.

Idén nem lesz sem Művészetek, sem Bűvészetek Völgye, sem semmilyen nevű fesztivál Kapolcson és a környező falukban – mondta el a Figyelőnetnek Márta István főszervező. A rendezvény szünetel: 2010-ben vagy 2011-ben újra szeretnék indítani a 20 éves rendezvényt.

Márta István elmondta: az érintett hat település polgármestereivel már ősszel döntöttek arról, hogy 2009-ben nem rendezik meg a fesztivált. Nem látták ugyanis annak reményét sem, hogy a megfelelő színvonalon – a hat településen több ezer programmal, árusokkal, kiállításokkal – létre tudnák hozni a „csigafesztivált”. A gazdasági válság miatti megszorításokra hivatkozva ugyanis elapadtak a kulturális finanszírozási csatornák. Márta példaként említette, hogy a Magyar Turizmus Zrt. ki sem írta a regionális rendezvények támogatásáról szóló pályázatot.

Tavaly egy „lightos” programmal jelentkeztek a szervezők, de a közönség visszajelzése alapján nem váltotta be a Bűvészetek Völgye a hozzá fűzött reményeket. A Völgy rajongói az eredeti, nagyszabású rendezvényt igénylik. „Mai tudásom szerint nem rendezném meg még egyszer a „csökkentett” változatot” – jelentette ki Márta.

Másik problémaként a rendezvényre rátelepülő egyes gazdasági vállalkozásokat említette a fesztiváligazgató. Számos árus viselkedése és portékája hagy kívánnivalót maga után. Nemcsak hogy nem egyeztettek a szervezőkkel, de a Völgy szellemiségétől idegen árukkal jelentek meg a Balaton-felvidéki településeken.

Márta hangsúlyozta, hogy mindez egy vagy két év szünetet jelent, s addig is a szervező egyesület dolgozik. Számos elmaradásuk van, és a múzeumok felújítását is a pihenő évre/évekre időzítik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik