Élet-Stílus

Idegenben hengerelt a Roma és a Milan

A Roma és a Milan is idegenben oldotta ki a gólzsákot. A fővárosiak Nápolyban okoztak kisebb meglepetést, míg a lombardok Bolognából hozták el a pontokat.

A Napoli-Roma a szombat esti, sokat vitatott Juventus-Fiorentina után a legkiegyensúlyozottabb találkozónak ígérkezett, de más lett a végkifejlete. A „farkasoknál” a vezér Totti ugyan hiányzott, viszont két védő már az elején gondoskodott arról, hogy megnyugodjanak a társak.

Bár Zalayeta nevéhez fűződött az első találat, mégis a Napoli került hátrányba. Az uruguayi ugyanis találata előtt kézzel tolta meg a labdát – jogosan fújták le – viszont a 18. percben egy balról érkező beívelésre Méxes érkezett ütemesen, és fejjel a kapuba továbbított.

Méxes törte meg a gólcsendet (dpa)

Méxes törte meg a gólcsendet (dpa)

Lavezzi nem sokkal később szabadrúgásból tornáztatta meg Donit, majd ismét módosult az eredmény: egy szöglet után ezúttal Juan fejelt Gianello hálójába.

A második gól megfogta a hazaiakat, szabadrúgásból Pizarro, majd Vucinic passzát követően a helyzetét elkapkodó Baptista lőhette volna be a harmadikat.

Amiről szünet után maga Vucinic gondoskodott. Az 50. percben a támadó – kihasználva Santacroce elmélázását – ellépett, majd ballal betalált. A Napoli ugyan mindent megpróbált, hogy visszatérjen, Zalayeta ollózásánál Doni védett nagyot, de a szépítés sem sikerült – a Roma könnyedén „rabolt” három pontot.

Akárcsak a hasonló manírban diadalmaskodó Milan. Bár a vörös-feketék korán hátrányba kerültek (Di Vaio büntetőből mattolta Abbiatit), ezt követően csak a vendégek örülhettek. Négy perccel később Seedorf egyenlített azok után, hogy Kaká lövését elé paskolta Antonioli, majd a brazil duplázott – előbb a Zambrotta buktatásáért megítélt büntetőt, majd a Patotól visszakapott kényszerítőt juttatta hálóba.

A Bologna ráadásul a 39. percben Mudingayi második sárgája miatt megfogyatkozott – a meccs a szünet előtt eldőlt. Térfélcsere után Pato és Kaká hagyott ki óriási lehetőséget, majd az addig is jól játszó Beckham iratkozott fel a góllövő-listára. Pato-Seedorf volt a labda útja, a holland az angol elé tálalt, aki habozás nélkül a léc alá bombázott. A Milan így tartja a lépést a két éllovassal.

Ölelkező főszereplők: Kakának Beckham, Pirlo és Seedorf gratulál (Ansa)

Ölelkező főszereplők: Kakának Beckham, Pirlo és Seedorf gratulál (Ansa)

Két, a bajnokság elején remeklő csapat is jókora formahanyatlással küszködik. A Palermóban vereséget szenvedő Udinese mellett a Lazio otthonában futott bele a késbe: a rómaiakat Jeda és Acquafresca remeklésével 4-1-re intézte el a kiesés elkerülése érdekében egyre jobb teljesítménnyel előrukkoló, nemrég az Intert Milánóban megszorongató Cagliari.

A találkozót emberhátrányban befejező laziósok közül Rocchi és Zarate szűk nyolc perc alatt két büntetőt hibázott – akárcsak az udinei Quagliarella

serie A, 20. forduló

Bologna-Milan 1-4 (1-3)
Gól: Di Vaio (9., 11-esből) illetve Seedorf (13.), Kaká (17., 43., – 11-esből), Beckham (59.)
Kiállítva: Mudingayi (42., Bologna)

Genoa-Catania 1-1 (0-0)
Gól: Milito (73.) ill. Martinez (67.)
Kiállítva: Ferrari (61., Genoa)

Lazio-Cagliari 1-4 (1-4)
Gól: Rocchi (4.) ill. Jeda (6., 9.), Acquafresca (21., 11-esből), Matri (41.)
Kiállítva: Firmani (73., Lazio)

Lecce-Torino 3-3 (2-0)
Gól: Munari (12.), Giacomazzi (45.), Castillo (73.) ill. Säumel (47.), Dellafiore (56.), Natali (77.)

Napoli-Roma 0-3 (0-2)
Gól: Méxes (18.), Juan (32.), Vucinic (50.)

Palermo-Udinese 3-2 (1-1)
Gól: Simplicio (17.), Succi (53.), Cavani (57.) ill. Pepe (2.), Di Natale (63.)
Kiállítva: Balzaretti (90., Palermo)

Siena-Atalanta 1-0 (1-0)
Gól: Frick (44.).

Az élcsoport:
1. Juventus 43 pont (33-14), 2. Inter 43 (33-15, 19 mérkőzés), 3. Milan 40, 4. Genoa 36, 5. Roma 33 (29-25), 6. Napoli 33 (27-21), 7. Fiorentina 32

Ajánlott videó

Olvasói sztorik