Élet-Stílus

Phelps Londonban nem akar nyolc aranyat nyerni

Az amerikaiak csodaúszója, a pekingi olimpián nyolc aranyétrmet gyűjtő Michael Phelps jelezte, a 2012-es londoni játékokon kevesebb számban indul majd.

Phelps a Londonban már nem hajszolja a dicsőséget, kevesebb számban indul, mint tette azt tavaly nyáron a pekingi olimpián.

„Majdnem biztos vagyok abban, hogy többé nem indulok nyolc számban jelentős világversenyen. Amikor ennyi számot vállalsz magadra, nem csinálsz mást, csak eszel, alszol, úszol…” – magyarázta a 23 éves amerikai klasszis, akit az Egyesült Államok olimpiai bizottsága a 2008 év legjobb sportolójának választott.

Phelps Pekingben kilenc nap alatt 17 futamban indult, ebből nyolc volt döntő, s ezeket kivétel nélkül megnyerte, ráadásul hétszer világcsúccsal, egyszer pedig olimpiai rekorddal győzött.

Visszavesz a tempóból (MTI/EPA)

Visszavesz a tempóból (MTI/EPA)

A nyolc elsőségével megdöntötte honfitsársa, az ugyancsak a medencében jeleskedő Mark Spitz 1972-es, hét győzelemmel felállított rekordját, és a 2004-es, athéni terméssel együtt összesen 14 ötkarikás diadala szintén egyedülálló.

Michael Phelps azt mondja, legközelebb, azaz 2012-ben, Londonban kiszeretné élvezni az olimpiai játékok légkörét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik