Élet-Stílus

Elmarad a Pacquiao-Hatton-összecsapás

Minden jel szerint elmarad a profi boksz alsóbb súlycsoportjaiban talán a legtöbbre taksált két klasszis versenyző, a fülöp-szigeteki Manny Pacquiao és a brit Ricky Hatton május 2-ra, Las Vegasba tervezett kisváltósúlyú összecsapása.

Pacquiao a hírek szerint nem fogadta el a meccsbevételből neki ígért 52 százalékot, vagyis a mintegy 12 millió dollárt, mivel ő ennél is többet akart. Ezek után Hattonék úgy döntöttek, új ellenfelet keresnek.

A két öklöző ügynökei egyformán úgy nyilatkoztak, hogy gyakorlatilag semmi esély sem maradt a mérkőzés összehozására. Először akkor tűnt úgy, hogy megvalósíthatatlan a ringrandevú a felek között, amikor Pacquiao a maga javára 60:40 százalékosan kívánta felosztani a mérkőzésből befolyó hasznot, míg Hatton ragaszkodott az 50-50 százalékhoz. Később a brit bokszoló rábólintott, hogy legyen 52 százalék a filippínóé, viszont Pacquiaónak ez sem volt elég.

Túl sokat kért? (MTI/EPA)

Túl sokat kért? (MTI/EPA)

“Soha se mondd, hogy soha, de jelenleg az a helyzet, hogy Hattonék elkezdtek új kihívó után nézni” – jelezte Bob Arum, Pacquiao promótere, hogy a szupermeccs alighanem kútba esett.

A WBC-nél (Boksz Világszervezet) könnyűsúlyú világbajnok Pacquiao december 7-én technika KO-val nyert Oscar De La Hoya ellen a múlt év egyik legnagyobb mérkőzésén, míg a Nemzetközi Bokszszervezetnél (IBO) kisváltósúlyú világbajnok Hatton november 23-án az amerikai Paulie Malignaggit ütötte ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik