Élet-Stílus

Utolsó világturnéjára indul Donovan

A némi túlzással brit Bob Dylanként is emlegetett énekesnek a 2009/10-re tervezett koncertkörút lesz a legnagyobb turnéja az 1970-es évek közepe óta, amikor két év alatt 95 koncertet adott.

Donovan, a hatvanas évek brit hippiikonja rövidesen megjelenő Ritual Groove című lemezének anyagával egy utolsó nagy világturnéra készül. Ezt maga a 62 esztendős énekes jelentette be Cannes-ban, a Midem zenei vásáron. A közeljövőben megjelenő Ritual Groove először Donovan saját honlapján és más zenei honlapokon lesz hallható, de később megjelenik majd CD-n is – ígérte a legendás énekes. Donovan a hét végén Cannnes-ban is adott egy rövid koncertet.

Tavaly ősszel jelent meg, s nagy tetszést aratott az életművét bemutató DVD-je. A lemez címe egyik leghíresebb dala nyomán: Sunshine Superman – The Journey of Donovan. Ritka vagy soha nem látott felvételeket tartalmaz, s látható rajta a Beatles, Bob Dylan, Pete Seeger, Arlo Guthrie, Jimmy Page, Jeff Berck és mások társaságában. Az utóbbi években sem tétlenkedett, elkészítette Beat Cafe című albumát, megjelentette önéletrajzát The Autobiography of Donovan: The Hurdy Gurdy Man – ez is egyik híres dalának címe.

A Glasgowban született, s gyermekként Angliába került énekes az említetteken kívül a Mellow Yellow, az Atlantis, a Catch The Wind, a Hey Gyp, a Season of The Witch, a Colours és sok más dalát vitte sikerre a hatvanas években. Ő volt az első folkrock előadó, akinek dalai brit toplistán az első tíz közé kerültek, 1965 és 1968 között hét lemeze is szerepelt a Top Tenben. Ő szerezte Zeffirelli Napfivér, Holdnővér című filmjének zenéjét is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik