Élet-Stílus

Australian Open: magyar búcsú

Marosi Katalin nem jutott főtáblára az Australian Openen, miután a selejtező harmadik körében sima vereséget szenvedett a horvát Karolina Spremtől.

A világranglista 205. helyén álló Marosinek nem jött össze az újabb bravúr, a háromfordulós kvalifikáció utolsó körében Karolina Sprem már megállította a magyar játékost.

Ráadásul a horvát hölgy alig izzadt meg. Az első szett megnyeréséhez 21 percre volt szüksége, ezalatt háromszor is elvette a gyengén teniszező ellenfele adogatójátékát.

Marosi a nyitó játszmában mindössze egy gémet nyert, de a folytatásban sem tudta megszorítani a rangsorban 167. ellenlábasát – végig alárendelt szerepet játszott.

A 28 percig tartó második „menetben” Sprem továbbra is könnyedén hozta a szervajátékait, miközben kétszer lebrékelte magyar riválisát, ekképp sima győzelemmel jutott a főtáblára.

Ott két magyar lesz érdekelt: Szávay Ágnes a kazah Galina Voszkobojevával, Czink Melinda pedig a román Sorana Cirsteával mérkőzik az első fordulóban.

Czink 11 helyet javított

A hobarti tenisztornán negyeddöntős Czink Melinda 11 helyet javított és már a 89. a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, míg Szávay Ágnes, aki az első körben kiesett, maradt a 25. a rangsorban. Az élcsoport: 1. Jelena Jankovics, 2. Serena Williams, 3. Dinara Szafina.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik