Élet-Stílus

Messi mentette meg a Barcelonát (videó)

A tabella utolsó helyén szerénykedő Osasuna 2-1-re vezetett a Barcelona ellen, ám a listavezető katalán sztárcsapat a hajrában fordított, így megszerezte a három pontot a spanyol labdarúgó-bajnokság 18. fordulójának zárómeccsén.

A Barcelona úgy kezdte a mérkőzést, ahogy várható volt, ismerve a két csapat között meglévő különbséget. Lionel Messi pazar szólója után ugyan csak a kapufát találta el, ám később, több elpuskázott helyzet után Samiel Eto’o révén megszerezte a vezetést a nagy fölényben futballozó katalán együttes. A kameruni támadó 17 méterről lőtt a jobb alsó sarokba.

A második félidőre összekapta magát a Vadócz Krisztiánt végig a soraiban tudó Osasuna, és némi meglepetésre fordított is a pamplonai alakulat. Előbb Miguel Flano ívelt fejese után került a labda a bal alsó sarokba, majd egy pontos centerezést követően Walter Pandiani lőtt közelről a kapu közepébe.

Ugyanakkor a csoda, azaz az Osasuna-vezetés nem sokáig tartott, a 80. percben a 300. spanyol bajnokiját játszó Xavi egyenlített, majd négy perccel később Messi (ki más?) következett: az argentin klasszis labdaszerzés és némi vágta után 20 méterről, ballal a kapu jobb oldalába bombázott.

Nézze meg az összefoglalót!

„Ez a gól is megmutatta Messi kivételes tudását” – dicsérte nyerőemberét Pep Guardiola, a Barcelona vezetőedzője. „A győzelmünket a meglévő tudásbeli különbségnek köszönhetjük, egyébként nagy tűzzel játszottunk, s némi szerencsénk is volt. Ezzel együtt tanulnunk kell ebből a találkozóból” – tette hozzá.

Újabb sikerének köszönhetően a Barcelona továbbra is 12 pont előnnyel vezeti a tabellát, és az Osasuna helyzete sem változott, továbbra is a mezőny végén kullog. Ugyanakkor abból erőt meríthet a folytatásra, hogymegszorongatta a listavezető Barcát – ugyanis ezt nem sok csapat mondhatja el magáról…

Primera División, 18. forduló:


Osasuna-Barcelona 2-3 (0-1)


Gól: Flano (63.), Pandiani (72.), ill. Eto’o (45.), Xavi (80.), Messi (84.)

Korábbi eredmények:

Espanyol-Almería 2-2
Atlético Madrid-Athletic Bilbao 2-3
Real Mallorca-Real Madrid 0-3
Numancia-Getafe 2-0
Racing Santander-Recreativo Huelva 1-1
Real Betis-Málaga 1-2
Sporting Gijon-Valladolid 2-1
Valencia-Villarreal 3-3
Deportivo La Coruna-Sevilla 1-3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik