Élet-Stílus

Puljezevicsék ikszeltek a csehekkel

A magyar válogatott 23-23-as döntetlent játszott a házigazda cseh csapat ellen az Újévi-kupa férfi kézilabdatorna második mérkőzésén. A viadalon résztvevők közül csak a cseh együttes nem tagja a jövő hét végén kezdődő horvátországi világbajnokság mezőnyének.

Az első nap két győztesének összecsapásán eleinte a magyarok góljaira rendre érkezett válasz, majd a félidő derekán sikerült meglépni (10-6). A hazaiak időt kértek, de így sem tudtak felzárkózni, pedig védekezési stílust váltottak, míg a remekül lövő Nagy László külön őrzőt kapott.

A második félidőben a korábbinál sokkal szervezettebb lett a csehek játéka, fokozatosan ledolgozták hátrányukat, majd fordítottak is. A 46. percben, 20-18-as hazai vezetésnél Hajdu János szövetségi kapitány időt kért. Őrült rohanás vette kezdetét, az 55. percben jött az egyenlítés (22-22), ehhez kellett Puljezevics több bravúrja is a kapuban. A végén volt esély a győzelem megszerzésére is, ám támadó szabálytalanság miatt az utolsó akció a cseheké volt, akik nem éltek a lehetőséggel.

A magyarok szombaton Prágában a szlovákok ellen lépnek pályára, akikkel azonos csoportban szerepelnek a horvátországi vb-n.

Plzen, Újévi-kupa2. forduló (Plzen):
Magyarország-Csehország 23-23 (14-10)
Lengyelország-Szlovákia 35-31 (17-18)

Az állás: 1. Csehország 3 pont (49-45), 2. Magyarország 3 (53-50), 3. Lengyelország 2, 4. Szlovákia 0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik