Élet-Stílus

Péntektől már lehet próbálgatni a Windows7-et

Kikerül a Microsoft honlapjára az új operációs rendszer beta változata, amely az ígéretek szerint pont abban lesz erős, amiben a Vista gyengélkedett.

Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója a CES kiállításon bejelentette, hogy péntektől bárki számára elérhetővé válik az új Microsoft operációs rendszer, a Windows7 tesztváltozata.

Péntektől tehát a Microsoft oldaláról bárki letöltheti és kipróbálhatja a bétát, melynek végleges verziója Ballmer szerint visszatérést jelent a Windows gyökereihez. A bejelentésre már a levegőben lógott, ám a visszavonult Bill Gates-t helyettesítő Ballmer visszafogottabb volt a szokásosnál. Elmondta, hogy a Microsoftot lelkesíti az a tudat, hogy a valaha készült legjobb Windows-t fejlesztik. Nagy szavak igen, ám a bemutató dátuma nem hangzott el, úgyhogy idáig a legvalószínűbb, hogy 2010 elején adják ki a Windows7 végleges változatát.

Péntektől már lehet próbálgatni a Windows7-et 1

Ballmer ugyan nem utalt a Microsoft nem túl sikeres oprendszerére, a Vistára, de a Windows7 erényeiként éppen annak ismert gyengeségeit sorolta fel. Az új program elődeinél gyorsabb lesz és a laptopon is kevesebb energiát fogyaszt majd – mondta. A Windows7 Ballmer által bemutatott újdonságai elsősorban a szórakozásra, a multimédiás tartalmak összetett kezelésére, és közösségi élményekre koncentrál. Úgy tűnik tehát, hogy a Windows7-el a Microsoft cáfolni akarja az Apple reklámkampányában a Windows-os gépekről beállított képet, vagyis, hogy a Windows unalmas és csak munkára lehet használni.

Ballmer bejelentett néhány új együttműködést is. A Microsoft a Facebook közösségi oldallal, a Dellel és a Verizonnal fonja szorosabbra barátságát. Részben ez – illetve néhány szolgáltatás fejlesztése – is utal rá, hogy a Windows7-el olyan programot akarnak alkotni, amely egyfajta technológiai központként lehetővé teszi a legkülönbözőbb technikai eszközök és szolgáltatások összekapcsolását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik