Élet-Stílus

Többórás késéssel a célban Szalayék

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős több mint 7,5 órás késéssel ért célba a keddi negyedik szakaszon, ezzel összetettben visszacsúszott az 51. pozícióig a dél-amerikai Dakaron. Sajnos a csapat Darázsi Zsolt vezette T4-es MAN kamionjának elvesztése máris éreztette hiányát.

Az Opel Antarával versenyző kettős, amely a keddi versenynapot még a 14. helyről kezdte meg az Argentínában és Chilében zajló Dakar 2009 elnevezésű tereprali-viadalon, folyamatos tempóban a 20. hely körül autózott, amikor a 186. km-nél eltört a kocsi kormányrúdja. Mivel a szervízkamion egy nappal korábban kiesett a versenyből, nem volt lehetőség a probléma gyors orvoslására.

“Először nem tudtuk, mihez kezdjünk. Egyben voltunk biztosak, mégpedig abban, hogy ezt a helyszínen nem leszünk képesek megjavítani, hacsak nem kapunk egy hegesztőt – számolt be a történtekről Szalay Balázs. – Végül az lett a megoldás, hogy egy mezei fogóval fogtam a kormány csonkját, azzal próbáltam irányítani az autót. Így tettünk meg körülbelül tíz km-t a CP1 pontig. Ott volt néhány néző, az egyikük teherautójának platóján pedig véletlenül akadt egy hegesztőgép. Nagy szerencsénk volt.”

Szalayék folytathatják a versenyt (MTI/EPA)

Szalayék folytathatják a versenyt (MTI/EPA)

Szalayék újra lendületbe jöttek, ám később ismét problémáik adódtak, kétszer is durrdefektet kaptak. Először csak az abroncs robbant szét, másodjára viszont a felni is kettétört. A Szalay-Bunkoczi páros végül több mint 7,5 órás késéssel a 135. helyen ért a célba, így az összetettben visszacsúsztak az 51. pozícióig.

A szerdai napra ismét összeáll az autó, gondot okoz azonban, hogy a középmezőnyből minden bizonnyal nehéz lesz a nagy porban előzgetni az eddigi eredmények alapján lassabb járműveket.

A magyarok közül a Palik László, Darázsi Gábor (Nissan) kettős áll a legelőkelőbb helyen, a szerdai napot a 16. pozícióból kezdi meg. A Liszi László, Fenesi József (Mitsubishi) duó pillanatnyilag a 33., míg a motorosoknál szereplő Dési János (KTM) a 35. az összetettben. A Szaller Zoltán, Pócsik László, Csitári Tibor (MAN) kamionos trió a 15. helyről vág neki a szerdai menetnek, melynek során a mezőny Neuquenből San Rafaelbe 763 km-t tesz meg. Ebből 506 km lesz a mért szakasz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik