Élet-Stílus

Gólokkal tértek vissza a spanyol Eb-hősök

A tavalyi évet parádésan záró Barcelona szenvedett, és csak nagy nehézségek árán győzte le 3-1-re a Mallorcát a spanyol bajnokság első 2009-es mérkőzésén. Ugyanilyen arányban diadalmaskodott a Valencia a még másnaposnak tűnő Atletico ellen.

A Barcelonát nem is alaptalanul sokan Európa legjobb formában lévő csapatának titulálták a decemberi formáját látva, ebből azonban nem sokat mutatott a katalán gárda a Mallorca elleni hazai bajnokin. A vendégek 27 ponttal kevesebbet gyűjtöttek a korábbi fordulókban, ám a különbség nem látszott, sőt Aduriz negyedóra elteltével elnémította a Nou Campot: a spanyol támadó a félpályán kilépett a védők közül, és a kapujából kirontó Victor Valdest átemelve vezetést szerzett.

Guardiola csapata az első félidő nagy részében alárendelt szerepet játszott, de Henry révén egy szögletet követően kiegyenlített. A fordulás után a hosszú sérülés után visszatérő Andres Iniesta lesgyanús helyzetből gólt szerzett, és ezzel bebiztosította a három pontot a Barcának. A hajrában a vendégek megfogyatkoztak, és ezt a ráadás perceiben Yaya Touré használta ki, beállítva a 3-1-es végeredményt.

A katalánok a győzelem ellenére kimondottan gyengén muzsikáltak, amit lehet magyarázni Lionel Messi hiányával. Az argentin zseni későn érkezett vissza Argentínából, a lelátóról drukkolt a csapatnak, amely 11 ponttal vezeti a tabellát. A Valencia jött fel a második helyre, miután egy másik visszatérő, David Silva góljaival megverte az Atletico Madridot.

A fővárosiaknak esélye sem volt a parádésan futballozó Valencia ellen, a hazai csapat öt perc alatt két gólt is lőtt, a bíró azonban egyiket sem adta meg. A folytatásban is sziporkáztak Silváék, de egy elképesztő bírói hiba kellett a 34. percben az első hazai gólhoz.

A játékvezető előbb elnézett egy egyértelmű szabálytalanságot David Villa ellen a tizenhatoson belül, Baraja nevetséges műesésénél viszont a tizenegyespontra mutatott. Talán jóvá akarta tenni korábbi hibáját… Az Eb gólkirálya élt a lehetőséggel, magabiztosan bevágta a büntetőt. Villának ez volt a 13. bajnoki gólja.

Az Atletico nem sokat mutatott, és pár perccel később már kétgólos hátrányba került. Miguel adott remek labdát Silvának, aki gyönyörű mozdulattal, bal külsővel helyezett a hosszú sarokba. A szünet előtt egy újabb tévesen befújt büntetővel szépített a fővárosi csapat, de a második félidőben Silva egy újabb szépségdíjas góllal eldöntötte az összecsapást.

Primera División, 17. forduló:


Valencia-Atlético Madrid 3-1


Gól: Villa (34., 11-esből), Silva (39., 69.), illetve Forlán (45., 11-esből)

FC Barcelona-Real Mallorca 3-1


Gól: Henry (31.), Iniesta (75.), Touré (92.), illetve Aduriz (15.)

Piros lap: Josemi (90., Mallorca)

Vasárnapi meccsek:

Real Madrid-Villarreal 17 ó
Recreativo Huelva-Numancia 17 ó
Real Valladolid-Racing Santander 17 ó
Málaga-Sporting Gijon 17 ó
Almería-Real Betis 17 ó
Athletic Bilbao-Espanyol 17 ó
Sevilla-Osasuna 19 ó
Getafe-Deportivo La Coruna 21 ó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik