Élet-Stílus

A Detroit az NFL legrosszabb csapata

Az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) történetében a Detroit Lions az első csapat, amelyik 0-16-os mérleggel zárta az alapszakaszt.

A fogatlan „oroszlánok” a vasárnapi záró fordulóban a Green Bay Packers otthonában vendégszerepetek – ott, ahol tizenhét éve képtelenek nyerni, és most is vereséggel távoztak (21-31).

A szezon során a pofozógép szerepét betöltő Detroit 0-14-ről ugyan még felállt, egyenlített, ám a hazaiak újra lépéselőnybe kerültek, és Kevin Smith révén hiába ért el touchdownt a Lions, ezzel csak az újabb, sorrendben 16 vereségén kozmetikázott.

Az idén semmi sem jött össze a Detroitnak (MTI/EPA)

Az idén semmi sem jött össze a Detroitnak (MTI/EPA)

A liga történetében korábban egyedül a Tampa Bay Buccaneers fejezett be diadal nélkül egy idényt – ámbátor akkor, 1976-ban mindössze 14 meccsből állt az NFL alapszakasza. Ilyetén a 2008-as Detroit lett minden idők legrosszabb együttese.

„Detroit-rajongóként, a csapat játékosként nagyon rosszul érzem magam, de ezt a többiek nevében is mondhatom. Persze mi mást is mondhatnék 0-16 után? Hiába igyekeztünk, próbálkoztunk, üres kézzel fejeztük be a szezont…” – magyarázta Jason Hanson, a Lions rúgójátékosa.

„Jó volna, ha csak egy rossz álom lenne ez az egész, és felébrednék belőle… De erre aztán hiába várok. Sajnos ez a valóság” – tette hozzá a „running back” Kevin Smith.

Meccsről meccsre

-Chicago Bears (otthon) 7-34
-Minnesota Vikings (idegenben) 10-12
-Houston Texans (i) 21-28
-Washington Redskins (o) 17-25
-Chicago Bears (i) 23-27
-Jacksonville Jaguars (o) 14-38
-Carolina Panthers (i) 22-31
-Tampa Bay Buccaneers (o) 20-38
-Tennessee Titans (o) 10-47
-Minnesota Vikings (o) 16-20
-Indianapolis Colts (i) 21-31
-New Orleans Saints (o) 7-42
-Green Bay (i) Packers 21-31

A legutóbbi 24 meccséből 23-at elbukó detroitiak ellen saját stadionjukban 176 pontot hoztak össze az ellenfelek az idei szezon során, ekképp a Lions 30 ponttal az Indianapolis Colts 1981-ben felállított „nézőszomorító csúcsát” is megdöntötte.

Az „oroszlánok” legutóbb tavaly december 23-án hagyták el győztesen a pályát, azóta semmi sem sikerült nekik. Érthető, hogy keseregnek a detrotiak, még sajnálni is lehet őket. De eszünkbe jut a régi mondás: „tetszettek volna nyerni…”

Rájátszás a Patriots nélkül

A tavaly a nagydöntőig hibátlanul menetelő New England Patriots ezúttal lemaradt a rájátszásról. Az alapszakaszt a sztárirányító, az első játéknapon megsérült Tom Brady nélkül teljesítő csapat remekül hajrázott, zsinórban négy mérkőzést nyert meg, és így 11-5-ös, azaz elfogadhatónak mondható mérleggel zárt, ugyanakkor ez sem volt elég a playoffhoz.


A rájátszásba jutott csapatok

AFC: Miami Dolphins, Pittsburgh Steelers, Tennessee Titans, San Diego Chargers (mint csoportelsők), Baltimore Ravens és Indianapolis Colts (wild card-helyen, legjobb másodikként)

NFC: New York Giants, Minnesota Vikings, Carolina Panthers, Arizona Cardinals (mint csoportelsők), Philadelphia Eagles és Atlanta Falcons (wild card-helyen, legjobb másodikként)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik