Élet-Stílus

Ralivébé: újabb gyártó távozik

A Suzuki bejelentése után egy nappal kiderült, hogy a globális gazdasági válság miatt a Subaru sem vesz részt a jövő évi rali-világbajnokság küzdelmeiben.

A gyártó Fuji Heavy Industries kedden közölte, hogy csapatával kiszáll a vb-sorozatból. “Az üzleti környezet drámaian megváltozott a gazdasági világválság miatt – indokolta közleményében a lépést Mori Ikuo, a cég főigazgatója, hozzátéve, hogy a Subaru márka erősítésére optimalizálni akarják a meglévő forrásokat, a kisfogyasztású és a hibrid járművek fejlesztésére költik a pénzüket.

Bár a csapat az utóbbi években nem szerepelt kiemelkedően, 20 éves pályafutása alatt a Subaru összesen hat bajnoki címnek örülhetett (3 konstruktőri), olyan világbajnokokat adott a sportnak, mint Colin McRae, Richard Burns vagy Petter Solberg.

Atkinson és Solberg új csapat után nézhet (MTI/EPA)

Atkinson és Solberg új csapat után nézhet (MTI/EPA)

A Subaru csapat versenyautóit 15 éve fejlesztő és gyártó csapat a Prodrive ugyanakkor nem zárta ki a lehetőségét, hogy 2010-ben visszatérjen a világbajnokságba, esetleg egy másik márka autóiban felhasználva nagyfokú tapasztalatát. Továbbra is kiszolgálják a privát ügyfeleket, akiknek eddig 500 versenyautót értékesítettek.

Mindez azt jelentheti, hogy akár meg is szűnhet a rali-vb, hiszen a Ford sincs túl rózsás helyzetben, s legföljebb a Citroënnel küzdhetnek a bajnoki címért. Az is elképzelhető, hogy a francia alakulat is inkább a Forma-1-ben folytatná, ötszörös bajnok versenyzőjük Sebastien Loeb szívesen váltana.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik