Élet-Stílus

Madridban a görögökről álmodoznak

A Real házatáján a futtában kinevezett Juande Ramost, illetve Raúlt dicsőítik, Münchenben pedig a lyoni siker kapcsán mosolygósak az arcok. A spanyol és a német nagycsapaton kívül a többi favorit ellazsálta a BL idei utolsó játéknapját.

Raúl két góllal járult hozzá a Real Madrid magabiztos győzelméhez az UEFA-kupa védője, a szentpétervári Zenit ellen, s ezzel a spanyol klasszis európai kupameccseken összesen már 66 találatnál jár, és egy góllal előzi meg az eddigi rekordert, a milanos Filippo Inzaghit.

A támadó és a szintén betaláló Robben remek napot zárt, a Marca ennek megfelelően „sziporkázó együttműködésként” jellemezte a duó munkáját.

A gólszerző Robbennek gratulálnak madridi csapattársai (dpa)

A gólszerző Robbennek gratulálnak madridi csapattársai (dpa)

A kedden kinevezett új szakvezető viszont “terítette a felelősséget”, szerinte a sokat kritizált védelem is kivette a részét az oroszok elleni magabiztos győzelemből.

„Jót tesz a játékosok hangulatának, ha akkor is nyerni tudnak, amikor nincs égető szükség a győzelemért járó pontokra” – árulta el Ramos a madridiak honlapján. „Tetszett futballistáim hozzáállása, remek volt az összhang és látszott az, hogy szeretnék kiszolgálni a közönséget. A védelmünkre ráfért már egy kapott gól nélküli találkozó. Bár az oroszoknak voltak lehetőségei, az eredmény önbizalmat adhat – s ezzel felvértezve védőink magabiztosabban várhatják a további feladatokat ”

A spanyol fővárosban már a lehetséges ellenfeleket lajstromozzák, s abban nagy az egyetértés, hogy a csoportgyőztesek közül az olasz bajnok Intert megelőző Panatinaikosz lenne a legkellemesebb rivális.
„Ha választhatnék, minden nagyképűséget és lekicsinylést mellőzve, legjobban a Panatinaikosznak örülnék” – fogalmazott a Canal Plusnak nyilatkozó Predrag Mijatovics sportigazgató.
„A Bajnokok Ligájában ugyanakkor előbb vagy utóbb következnek a nagy összecsapások, így fel kell készülnünk mindenre.”

Bár Lyonban sem volt éles töltetű a találkozó – a Bayern és az Olympique is továbbjutóként veselkedhetett neki a Gerland stadionban – a francia-német találkozó eredményezte a legjobb nívójú játékot.

Az első félidőben háromgólos előnyre szert tevő németek ugyan a második félidőben forró pillanatokat éltek át, a müncheni vezérkar elégedetten értékelte a mérkőzést, egyben a Bayern dadogósan induló, ám annál acélosabbra sikerült őszi teljesítményét.

Klose két gólt vállalt a Gerland stadionban (dpa)

Klose két gólt vállalt a Gerland stadionban (dpa)

„Maximálisan elégedettek vagyunk” – nyilatkozta a csapat honlapján megszólaló Karl-Heinz Rummenigge. „A célkitűzéseinknek megfelelően a csoport első helyén végeztünk annak ellenére, hogy nem volt egy könnyű négyes. A csapat megérdemli a dicséretet. Az első félidőben kimagaslóan futballoztak játékosaink, rászolgáltunk a győzelemre, bár a Lyon szünet után keményen visszavágott.”

A maga részéről a mindig rigurózus Franz Beckenbauer is gratulált a játékosoknak:
„Érthető, hogy háromgólos vezetésnél egy csapat lassítja a játékot, ám mindez helyzetbe hozta ellenfelünket, s ez hiba volt. Ettől függetlenül a négy győzelem és két döntetlen okán nem szorulunk magyarázkodásra.”

Nem úgy az Emirates stadion tájékán. A nap egyik negatív meglepetését ugyanis a több kulcsjátékosa hiányában Portóban a vártnál is simábban alulmaradó Arsenal okozta. A londoniak így csoportelsőségüknek is búcsút inthetnek, ami azt is jelenti, hogy az angolok a Barcelona, Bayern, Juventus, Roma és Panatinaikosz alkotta ötösből kaphatnak ellenfelet.

„Az első bekapott gólig mi irányítottuk a játékot. Aggasztó azonban, hogy hátrányban hiába próbálkoztunk, nem tudtunk nyomást gyakorolni a hazaiakra. Sok volt az elvesztett labda, így többször kerültünk kiszolgáltatott szituációba” – ismerte el Arséne Wenger, az „ágyúsok” mestere, aki hozzátette. „Nehéz helyzetbe hoztunk magunkat, de nem aggódok. Van olyan erős a csapaton, hogy Európában bárki ellen megállja a helyét.”

—-Emlékeztető—-

Csoportkör, 6. (utolsó) forduló:

e csoport

Celtic (skót)-Villarreal (spanyol) 2-0 (2-0)
Glasgow, Celtic Park. Vezette: Circhetta (svájci)
Gól: Maloney (14.), McGeady (45+2.)
Kiállítva: Franco (35., Villarreal)

Manchester United (angol)-Aalborg dán) 2-2 (1-2)
Manchester, Old Trafford. V.: Duhamel (francia)
Gól: Tévez (3.), Rooney (52.) ill. Pedersen (31.), Curth (45+2.)

Végeredmény:
1. Manchester United 10 pont, 2. Villarreal 9, 3. Aalborg 6, 4. Celtic 5

f csoport

Steaua (román)-Fiorentina (olasz) 0-1 (0-0)
Bukarest, Steaua Stadion. V.: Medina Cantalejo (spanyol)
Gól: Gilardino (66.)
Kiállítva: Golanski (72., Steaua)

Lyon (francia)-Bayern (német) 2-3 (0-3)
Lyon, Stade de Gerland. V.: Webb (angol)
Gól: Govou (52.), Benzema (68.) ill. Klose (12., 37.), Ribéry (34.)

Végeredmény:
1. Bayern 14, 2. Lyon 11, 3. Fiorentina 6, 4. Steaua 1

g csoport

Dinamo Kijev (ukrán)-Fenerbahce (török) 1-0 (1-0)
Kijev, Lobanovszkij Stadion. V.: Meyer (német)
Gól: Jeremenko (20.)

Porto (portugál)-Arsenal (angol) 2-0 (1-0)
Portó, Estádio do Dragao. V.: Vasszarasz (görög)
Gól: Bruno Alves (39.), Lisandro Lopez (54.)

Végeredmény:
1. Porto 12, 2. Arsenal 11, 3. Dinamo Kijev 8, 4. Fenerbahce 2

h csoport

Juventus (olasz)-Boriszov (fehérorosz) 0-0
Torinó, Stadio Olimpico. V.: Kapitanisz (ciprusi)

Real Madrid (spanyol)-Zenit (orosz) 3-0 (1-0)
Madrid, Santiago Bernabéu. V.: Eriksson (svéd)
Gól: Raúl (25., 57.), Robben (50.)

Végeredmény:
1. Juventus 12, 2. Real 12, 3. Zenit 5, 4. Boriszov 3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik