Élet-Stílus

Fantasztikus soproni diadal az Euroligában

admin
admin

2008. 12. 10. 20:32

A magyar bajnok MKB-Euroleasing Sopron nagyszerű játékkal 77-68-ra győzött a vendég orosz CSZKA Moszkva ellen a női kosárlabda Euroliga 9. fordulójában.

A találkozó előtt a soproni szurkolók több transzparenssel és hangos füttyszóval tiltakoztak az európai szövetség (FIBA Europe) döntése ellen. A szervezet végrehajtó bizottsága ugyanis hozzájárult ahhoz, hogy a korábban anyagi gondok miatt visszalépő moszkvaiak újra játszhassanak a sorozatban.

Fantasztikusan kezdett Székely Norbert csapata, főként védekezésben nyújtott kiemelkedőt, hiszen az oroszok négy és fél percen át nem tudtak kosarat dobni (11-2). Gundars Vetra, a vendégek edzője már az első negyedben kétszer kért időt.

A folytatás is soproni parádét hozott, a vendégek azonban Rebekka Hammon irányításával megkezdték a felzárkózást, ám az első félidőben 19 pontot szerző Jelena Milovanovics vezetésével a Sopron 42-34-es vezetéssel térhetett pihenőre.

A fordulást követően már sokkal szorosabb volt a küzdelem, teljesen nyílttá vált az összecsapás, a különbségen azonban nem tudtak sokat faragni az oroszok, így kilencpontos volt a differencia a csapatok között a negyedik negyed előtt.

A Sopron nagy győzelmet aratott (MTI)

A Sopron nagy győzelmet aratott (MTI)

A zárófelvonás első nagy játéka Eördögh Edit nevéhez fűződött, aki egy fantasztikus triplával jelentkezett, de Katie Douglas szinte azonnal válaszolt (62-52).

A hajrában a vendégeknek futniuk kellett az eredmény után, ez pedig hibára késztette őket, míg a magyarok rendkívül higgadtan játszották ki támadásaikat, ölték az időt, ez pedig elégnek bizonyult a magabiztos, szenzációs győzelemhez.

A magyar bajnokcsapat négy vereség mellett az ötször nyert eddig, és biztosan ott lesz az Euroliga nyolcaddöntőjében.


Euroliga, B csoport, 9. forduló:

MKB-Euroleasing Sopron – CSZKA Moszkva (orosz) 77-68

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.