Élet-Stílus

Arsavin az új Real-tréner első kiszemeltje

Egy napja jelentették be a Real Madrid vezetői, hogy Juande Ramos váltja a kispadon Bernd Schustert. A spanyol tréner állítólag nagy csodálója Andrij Arsavinnak, akinek a klubjával felvette a kapcsolatot a spanyol bajnokcsapat.

A Zenit Szentpétervár trénere, Dick Advocaat nyilatkozta kedden, hogy Juande Ramos mindig is sokra tartotta az alacsony termetű középpályást. Edzőjének szavaira reagálva Andrij Arsavin nem sokkal később bejelentette, hogy a két klub között megindultak a tárgyalások.

„Megerősíthettem a híreket. A Zenit és a Real Madrid képviselői megbeszéléseket folytatnak a leigazolásomról” – nyilatkozta a sajtó képviselőinek a nyári Európa-bajnokság egyik legnagyobb felfedezettje. Részleteket nem akart elárulni a 27 éves játékos, de azt azért elmondta, hogy egyelőre nem kapott konkrét ajánlatot az orosz egyesület.

Az orosz válogatottból is kirobbanthatatlan (MTI/EPA)

Az orosz válogatottból is kirobbanthatatlan (MTI/EPA)

„Semmi nem dőlt még el, ráadásul más spanyol, illetve olasz és angol csapat is érdeklődik irántam” – mondta Arsavin, arról viszont hallgatott, hogy mely klubokról van szó.

A királyi gárda már jelezte, hogy a januári átigazolási időszakban mindenképpen szeretnének egy szélsőt igazolni. Az orosz klasszis szerda este meg is mutathatja a spanyol klub vezetőinek, hogy mire képes, hiszen a Zenit a Bernabeuban lép pályára a Bajnokok Ligájában.

milliós végkielégítés

Spanyol médiainformációk szerint 4,5 millió eurós (1,17 milliárd forint) bánatpénzt kap a klubtól Bernd Schuster, a Real Madrid labdarúgócsapatának kedden menesztett vezetőedzője. A német szakember szerződése eredetileg 2010-ig volt érvényes. Utódja, a spanyol Juande Ramos – akit az idény végéig bíztak meg a munkával – körülbelül egymillió eurós fizetést kap erre az időszakra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik