Élet-Stílus

UEFA-kupa: két csoportban minden eldőlt

A labdarúgó UEFA-kupa E és F csoportjában valamennyi továbbjutó hely elkelt, míg a H-ban a CSZKA Moszkva hibátlan teljesítménnyel lett első. Az FA-kupa-győztes angol Portsmouth sorsát egy hatalmas kapushiba pecsételtre meg.

Az E csoportban a Heerenveen hazai pályán ugyan megszerezte a vezetést a Braga ellen, de a vendégek fordítottak, így már hátra is dőlhetnek, akárcsak Wolfsburg és a most szabadnapos AC Milan. A német együttes az eddig mindössze egy döntetlent felmutató Portsmouth gárdáját fogadta, és egy jobboldali beadás után közelről eredményes Dzeko révén korán, már a 3. percben előnybe került. Igaz, sokáig nem örülhetett…

David James nagyot bakizott (MTI/EPA)

David James nagyot bakizott (MTI/EPA)

A 11. percben Defoe egyenlített, majd kisvártatva Mvuemba is betalált, 20 méterről a bal felső sarokba varázsolta a labdát. Ezzel azonban még nem volt vége: Gentner jégkorongozó módjára piszkált bele egy lövésbe (2-2), majd a Wolfsburg egy óriási kapushiba nyomán a győztes gólt is megszerezte.

A 74. percben az angol válogatott James az öt méterrel előtte álló Misimovicnak passzolta a labdát, a német születésű bosnyák támadónak ezután pedig már nem volt nehéz dolga. Más kérdés, hogy James később javított, kifogta Misimovic büntetőjét, de ez nem változtatott a tényen: a Heerenveennel együtt a Portsmouth csapata búcsúzik az európai kupaporondtól.

Az E-hez hasonlóan az F csoportban is minden továbbjutó hely elkelt egy fordulóval a vége előtt: a csütörtökön pihenő Ajax Amsterdam mellett a Hamburg és veresége ellenére az Aston Villa masírozott a legjobb 32 közé az UEFA-kupában.

A hazai pályán fellépő angolok meglepetésre saját közönségük előtt kaptak ki a szlovák Zilinától, amely húsz perc alatt 2-0-ás vezetésre tett szert, később hazai részről a Villában először kezdő, 17 éves Delfouneso kozmetikázott az eredményen.

Szépen búcsúzott az MSK Zilina (MTI/EPA)

Szépen búcsúzott az MSK Zilina (MTI/EPA)

A Hamburg horvát gólokkal, Olic és Petric találatának köszönhetően győzött a Slavia Praha otthonában. „Erős ellenféllel találkoztunk, de jól játszottunk, és megérdemelten nyertünk. Az eddig megszerezett hat pontunk kiváló teljesítmény” – értékelt Martin Jol, a HSV vezetőedzője.

A G jelű kvintettben a szabadnapos St. Etienne kiszurkolta a számára megfelelő döntetlent a Köbenhavn-Rosenborg (1-1) és a Valencia-FC Bruges (1-1) meccsen, így továbbjutott, egyébként a spanyol kupagyőztes Valencia szintén hátradőlhet, míg a következő körben a Bruges és a Köbenhavn ki-ki meccset vív a még fennmaradó egy továbbjutást érő helyért.

„Győzelmet érdemeltük volna, hiszen lényegesebben többet mutattunk, mint ellenfelünk” – így Unai Emery, a hátrányból felálló Valencia szakvezetője.

Moszkvai öröm (MTI/EPA)

Moszkvai öröm (MTI/EPA)

Egy csoporttal odébb a CSZKA Moszkva a negyedik mérkőzését is megnyerte, legutóbb a triplázó brazil Vágner Love vezetésével 4-3-re győzött a francia Nancy vendégeként, és így biztosan csoportelsőként megy tovább.

A Lech Poznan és a Deportivo La Coruna megosztozott a pontokon, ekképp a Nancy mellett még mind a két csapat versenyben van az üdvözítő második és a harmadik helyért.
A Deportivo a Nancyt, míg a már biztos kieső Feyenoord a Poznant fogadja a csoportkör utolsó fordulójában.

Az UEFA-kupa-meccsek góljait megnézheti – itt.

UEFA-kupa, csoportkör
E csoport:
Heerenveen (holland)-Braga (portugál) 1-2 (1-1)
Gól: Sibon (19.), ill. Cuesta (35.), Aguilar (56.)

VfL Wolfsburg (német)-Portsmouth (angol) 3-2 (2-2)
Gól: Dzeko (3.), Gentner (23.), Misimovic (74.), ill. Defoe (11.), Mvuemba (14.)

Szabadnapos: AC Milan (olasz)

Az állás:
1. VfL Wolfsburg* 9 pont/3 mérkőzés
2. AC Milan* 7/3
3. SC Braga* 6/4
4. Portsmouth 1/3
5. SC Heerenveen 0/3

F csoport:
Slavia Praha (cseh)-Hamburger SV (német) 0-2 (0-1)
Gól: Olic (30.), Petric (93., 11-esből)
Kiállítva: Vaniak (91., Slavia Praha)

Aston Villa (angol)-MSK Zilina (szlovák) 1-2 (1-2)
Gól: Delfouneso (28.), ill. Leitner (15.), Styvar (19.)
Kiállítva: Leitner (79., Zilina)

Szabadnapos: Ajax Amsterdam (holland)

Az állás:
1. Hamburger* SV 6 pont/3 mérkőzés (4-2)
2. Aston Villa* 6/3 (4-3)
3. Ajax Amsterdam* 6/3 (3-2)
4. MSK Zilina 4/4
5. Slavia Praha 1/3

G csoport:
FC Köbenhavn (dán)-Rosenborg (norvég) 1-1 (0-1)
Gól: Antonsson (85.), ill. Iversen (33.)

Valencia (spanyol)-FC Bruges (belga) 1-1 (0-1)
Gól: Zsigics (59.), ill. Alcaraz (19.)

Szabadnapos: St. Etienne (francia)

Az állás:
1. St. Etienne* 7 pont/3 mérkőzés
2. Valencia* 5/3
3. FC Bruges 3/3
4. FC Köbenhavn 2/3 (3-5)
5. Rosenborg 2/4 (1-8)

H csoport:
Nancy (francia)-CSZKA Moszkva (orosz) 3-4 (1-2)
Gól: Zerka (5.), Feret (72.), Camerling (79.), ill. Love (23., 61., 88.), Ramon (33.)

Lech Poznan (lengyel)-Deportivo (spanyol) 1-1 (1-1)
Gól: Rengifo (41.), illetve Colotto (3.)

Szabadnapos: Feyenoord (holland)

Az állás:
1. CSZKA Moszkva* 12 pont/4 mérkőzés
2. AS Nancy 4/3 (8-6)
3. Deportivo La Coruna 4/3 (4-4)
4. Lech Poznan 2/3
5. Feyenoord 0/3

* Már továbbjutott.

—-Szerdai eredmények—-

A csoport:
Manchester City (angol)-Paris St. Germain (francia) 0-0
Twente Enschede (holland)-Schalke 04 (német) 2-1

Az állás:
1. Manchester City* 7 pont/3 mérkőzés
2. Twente Enschede* 6/3
3. Schalke 04 4/4
4. Racing Santander 2/3 (3-4)
5. Paris St. Germain 2 (3-5)

B csoport:
Hertha BSC (német)-Galatasaray (török) 0-1
Metaliszt Harkov (ukrán)-Olimpiakosz Pireusz (görög) 1-0

Az állás:
1. Galatasaray* 9 pont/4 mérkőzés
2. Metaliszt Harkov* 7/3
3. Olimpiakosz Pireusz 3/3
4. Hertha BSC 2/3
5. Benfica 1/3

C csoport:
Sevilla (spanyol)-Partizan Beograd (szerb) 3-0
Standard Liege (belga)-Sampdoria (olasz) 3-0

Az állás:
1. Standard Liege* 9 pont/3 mérkőzés
2. FC Sevilla 6/3
3. VfB Stuttgart 4/3 (3-3)
4. Sampdoria 4/3 (3-5)
5. Partizan Beograd 0/4

D csoport:
Szpartak Moszkva (orosz)-NEC Nijmegen (holland) 1-2
Udinese (olasz)-Dinamo Zagreb (horvát) 2-1

Az állás:
1. Udinese* 9 pont/3 mérkőzés
2. Tottenham Hotpsur 6/3
3. NEC Nijmegen 3/3 (4-5)
4. Szpartak Moszkva 3/3 (3-4)
5. Dinamo Zagreb 3/4 (4-9)

* Már továbbjutott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik