Élet-Stílus

Priskin gólt lőtt a Tottenhamnek (videó)

Hiába szerzett gólt a magyar támadó az angol Ligakupa negyeddöntőjében, a Watford 2-1-es vereséget szenvedett hazai pályán a Tottenham Hotspurtől. Az olasz kupában a Lazio hosszabbításos mérkőzésen legyőzte az AC Milant.

Új tréner érkezett a Watford együtteséhez, aki az elődjével ellentétben ezúttal a kezdőben tette Priskin Tamást, a másodosztályú együttes magyar támadóját. Nem is okozott csalódást hazánkfia, hiszen alig negyedóra elteltével az ő találatával szerzett vezetést a Watford. Priskin remek labdát kapott a tizenhatoson belül, és mivel a Tottenham védői nem fogták elég szorosan, még arra is volt ideje, hogy lekezelje a labdát, mielőtt kilőtte a bal alsó sarkot.

Az álmosan kezdő vendégek megrázták magukat a bekapott gól után, és a félidő hátralévő részében beszorították a kapuja elé ellenfelüket. Pavljucsenko sorozatban hagyta ki a helyzeteket, majd a 47. percben tizenegyesből egalizált.

A fordulás után negyedóráig semmi nem történt, majd Priskin lövését blokkolták a Hotspur védői. Fölényben játszottak a vendégek, és az utolsó negyedórát nagyon megnyomták: Woodgate fejesét még kivágtak a gólvonalról a Watford védői, de az időközben becserélt Darren Bent lövését elnézte az addig remekül védő hazai kapus.

A hátralévő időben már nem változott az eredmény, így a Tottenham a kedden továbbjutott Burnely és Derby County (mindkét együttes II. osztályú) mellett ott lesz a kiírás elődöntőjében. Akárcsak a Manchester United, amely Carlos Tevez négy góljával verte 5-3-ra a Blackburn Roverst.

Angol Ligakupa, negyeddöntő:


Watford (II. osztályú)-Tottenham Hotspur 1-2


Gól: Priskin (13.), illetve Pavljucsenko (45+2. – 11-esből), Bent (76.)

Manchester United-Blackburn Rovers 5-3


Gól: Tevez (36., 51. – 11-esből, 54., 91.), Nani (40.), illetve McCarthy (48., 90.), Derbyshire (84.)

Kedden játszották:

Burnley (II.)-Arsenal 2-0
Stoke City-Derby County (II.) 0-1

kiesett a milan a kupából

A Lazio hosszabbításos mérkőzésen 2-1-re legyőzte az AC Milant, ezzel bejutott a negyeddöntőbe a labdarúgó Olasz Kupában. A hazai pályán játszó milánóiak jutottak vezetéshez a 77. percben Andrij Sevcsenko révén, majd Mauro Zarate egyenlített tizenegyesből, három perccel a rendes játékidő vége előtt. A mérkőzést eldöntő gólt Goran Pandev szerezte két perccel a ráadás megkezdése után. A Milan a 66. perctől emberhátrányban játszott Emerson kiállítását követően. A Lazio öt év után először múlta felül vendégként a Milant.

Olasz Kupa, nyolcaddöntő:
AC Milan-SS Lazio 1-2 (0-0, 1-1, 1-2) – hosszabbítás után

Ajánlott videó

Olvasói sztorik