Élet-Stílus

Doppingvétség miatt dobogós lehet a magyar sakkcsapat

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német lap szerint az ukrán Vaszilij Ivancsuk doppingvétsége miatt elképzelhető, hogy a magyar férfi csapat a harmadik helyen végez a múlt kedden befejeződött drezdai sakkolimpián.

A világranglista harmadik helyén álló Ivancsukot a záró körben az amerikaiak ellen 3,5-0,5-re elveszített mérkőzés után jelölték ki doppingvizsgálatra.

A nemzetközi nagymester azonban nem adott mintát, fogta magát, s elmenekült a helyszínről. Az ukrán csapat egyik tisztségviselője sem tudta rávenni a részvételre a vizsgálaton.

A 2004-es olimpián hasonló esetben két csapattól is pontokat vontak le, ha Drezdában is erre kerül sor, akkor Magyarország a rangsorban a FAZ számításai szerint előrelép a harmadik helyre.
Ivancsuk pedig a tettéért akár kétéves eltiltást is kaphat.

„Ilyen esetben nem létezik pontlevonás, hanem a vétkes ország valamennyi eredményét törlik és új sorrendet állapítanak meg, hiszen mindenki elveszti az ukránok ellen szerzett pontjait is” – mondta az MTI-nek Verőci Zsuzsa nemzetközi nagymester.
– Az én számításaim szerint az élen maradnának az örmények és az izraeliek, a harmadik helyen azonban szerintem az oroszok végeznének. Ivancsuk egyértelműen doppingvétséget követett el, de a nemzetközi szövetség csak akkor tesz lépéseket az ügyben, ha erről a doppingellenőrök hivatalos jelentést írtak.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik