Élet-Stílus

Messi-gála Sevillában (videó)

admin
admin

2008. 11. 30. 10:09

A Barcelona a kis argentin két góljával nyert a Sevilla vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 13. fordulójában, és mivel a Real Madrid elbukta a városi derbit, így már hat pont az előnye a címvédővel szemben.

A Primera División fordulója igazi bombameglepetéssel kezdődött: a Getafe legyőzte a madridi nagytestvért, a Real Madrid együttesét. Az elmúlt hetekben bukdácsoló királyi gárda legutóbbi két tétmeccsét 1-0-ra megnyerte, és úgy tűnt, hogy kilábal a hullámvölgyből, de a Getafe ellen ismét megmutatkoztak Bernd Schuster csapatának a gyengéi.

A hazaiaknál Albin remek napot fogott ki, és már a harmadik percben bevette fejjel Casillas kapuját. Az uruguayi támadó a második félidő elején ismét túljárt az elmozduló Casillas eszén, és az Európa-bajnok kapus mellett a rövidbe helyezett. Saviola első idei találata után még felcsillant a remény, de a hajrában, természetesen Albin passzából Uche beállította a 3-1-es végeredményt.

A találkozót követően Bernd Schuster sajátos módon magyarázta a vereséget. „Már az első perctől láttam, hogy ma este nagyon nehéz dolgunk lesz. A sérülések ezúttal sem kerültek el minket, és sajnos esélyünk sem volt a pontszerzésre. A vereségek csak akkor fájnak, ha a csapat többet érdemelt volna” – mondta a német szakember.

Az állásáért küzdő Schusternek ezúttal sem volt szerencséje, hiszen újabb két játékosa – Miguel Torres és Wesley Sneijder – szenvedett súlyosnak tűnő sérülést.

A Barcelona nem sokkal később a forduló rangadóját játszotta a Sevilla otthonában. A várt nagy csata az eredményen nem mutatkozott meg, a katalánok Lionel Messi vezérletével 3-0-ra győztek idegenben.

A vendégek első találatát a 20. percben Samuel Eto’o szerencsés körülmények között szerezte: Xavi indítása egy védőről a kameruni csatár elé került, aki villámgyorsan reagált, és jobb külsővel védhetetlen gólt lőtt. A Sevillának a szünet előtti percekben volt egy Kanoute-kapufája, de többre nem futotta az erejükből. A második félidőben Messi előbb kapásból mattolta Palopot, majd a ráadás perceiben egy remek Hleb-kiugratás után az üres kapuba helyezett.

A végére teljesen összeomló Sevillánál Luis Fabiano egy csúnya könyöklésért pirosat kapott. A jogos döntés ellen hevesen tiltakozó támadót a társaknak kellett lerángatniuk a pályáról.

Győzelmével a Barcelona magabiztosan vezeti a tabellát a Real előtt, a fővárosiak a jövő héten az ötödik Sevillát fogadják.

Primera División, 13. forduló:


Sevilla-FC Barcelona 0-3


Gól: Eto,o (20.), Messi (79., 90.)

Kiállítva: Luis Fabiano (85., Sevilla)

Getafe-Real Madrid 3-1


Gól: Albin (3., 20.), Uche (82.), illetve Saviola (55.)

Vasárnapi meccsek:

Almería-Deportivo La Coruna 17 ó
Athletic Bilbao-Numancia 17
Espanyol-Sporting Gijon 17
Málaga-Osasuna 17
Recreativo Huelva-Villarreal 17
Valladolid-Real Mallorca 17
Valencia-Real Betis 19
Atlético Madrid-Racing Santander 21

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.