Élet-Stílus

Hibátlanul vezeti csoportját a kéziválogatott

A negyedik játéknapon könnyedén verte Finnországot a magyar férfi kézilabda-válogatott, és továbbra is százszázalékos mérleggel vezeti Európa-bajnoki selejtezős csoportját.

A magyar csapat nyerte, a finn pedig elveszítette első három összecsapását a csoportban. A magyarok három alapemberük, Nagy, Eklemovics és Puljezevics sérülése ellenére már csütörtökön is simán, 34-21-re nyertek Finnországban.

Ez utóbbival ellentétben most könnyebben indult a meccs, a 8. percben már 5-2 volt az állás. Fokozatosan nőtt a különbség, majd negyedóra elteltével megtorpantak a hazaiak, és a nyolcgólos előnyből három lett, amely a szünetre megint “meghízott”.

Más súlycsoportban volt a két csapat (MTI)

Más súlycsoportban volt a két csapat (MTI)

A fordulást követően kétszámjegyű lett a különbség (21-11), a finnek negyedóra után lőttek ismét gólt, ám a folytatásban sem okoztak sok gondot Fazekas, illetve Mikler kapusnak.

Az Eb-selejtezők sorozata márciusban folytatódik, ugyanakkor a magyarok csak júniusban lépnek legközelebb pályára, amikor is fogadják a szlovákokat.

A csoportból az első két helyezett jut tovább a 2010-es ausztriai Eb-re

Nyíregyháza, Eb-selejtező, 4. játéknap:
Magyarország-Finnország 34-15

A másik meccs:
Görögország-Szlovákia 27-24

Az állás:
1. Magyarország 8 pont/4 mérkőzés
2. Görögország 4/4
3. Horvátország 2/2 (67-50)
4. Szlovákia 2/2 (52-54)
5. Finnország 0/4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik