Élet-Stílus

Négy jelölt az öttusakapitányi posztra

Négyen adták be a pályázatukat az öttusázók szövetségi kapitányi posztjaira. Pécsi Gábor, a sportági szövetség technikai igazgatója elmondta, négy lezárt boríték érkezett.

Az igazgató hozzátette, a keddi elnökségi ülésen kitűzik a tisztújító közgyűlés időpontját, és akkor derül ki, hogy a kapitány(ok) ügyében felálló bíráló bizottság mikor foglal állást.

A MÖSZ elnöksége október 15-i ülésén döntött a pályázat kiírásáról – vagyis arról, hogy nem hosszabbítja meg automatikusan Pálvölgyi Miklósnak, a férfi, illetve Kulcsár Antalnak, a női válogatott szakvezetőjének az olimpiai ciklus végével lejáró megbízatását -, s a részletek tisztázása után november 3-án tette közzé a feltételeket, illetve az elvárásokat. A jelentkezési határidő november 28-a 12 óra volt.

A pályázóknak a szakmai önéletrajzot és öttusaszakedzői diplomájuk másolatát kellett csatolniuk.

Emellett elemzést kellett készíteniük a sportág hazai helyzetéről, az egyesületek, illetve a válogatott eddigi működéséről.

A MÖSZ egyúttal javaslatot várt a jövőbeni szakmai munka elképzelt formájáról, arról, hogy legyen-e továbbra is külön kapitánya a férfi és a női válogatottnak vagy sem, továbbá arról, hogy a felkészülés központi, egyesületi, esetleg vegyes formában történjen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik