Élet-Stílus

Argentin varázslat az MLS döntőjében

A Columbus Crew nyerte az észak-amerikai profi labdarúgóligát (MLS), miután a vasárnapi döntőben, Carsonban 3-1-re legyőzte a New York Red Bulls együttesét.

Az amerikai profi futball trónját fennállása során először elfoglaló Columbust Barros Schelotto vezette győzelemre a 27 ezer néző előtt lejátszott fináléban. A döntő legértékesebb játékosának (MVP) választott 35 éves argentin középpályás nagyszerűen játszott, és csapata mindhárom góljában „benne volt”.

Az első félóra végén kiváló passzal „ajándékozta meg” a vezetést megszerző, 15 méterről, a jobbösszekötő helyéről a kapu jobb alsó sarkába gurító Alejandro Morenót.

A meccset aktívabban kezdő, több helyzetet is kialakító New York az 55. percben ugyan egyenlített (John Wolyniec közelről talált be), ám ezután Schelotto a hátára vette az övéit.

Előbb szögletből Chad Marshall fejére varázsolta a labdát (2-1), majd újabb jó passza után Moreno felső lécet találta el.

Öt perccel később azonban Barros Schelotto újra villant: a védők feje fölött pazarul emelte oda a labdát Frankie Hejdukhoz, aki az akció végén beállította a 3-1-es végeredményt.

„Nagyon büszke vagyok arra, amit a csapat a szezon során tett” – mondta Sigi Schmid, a Crew trénere. „Az első félidőben jobbak voltunk, több helyzetet is kidolgoztunk, a meccset is eldönthettük volna. Nem így történt, végül veszítettünk, ezzel együtt gratulálók a Columbusnak” – nyilatkozta Juan Carlos Osorio, a legyőzött New York Red Bulls vezetőedzője.

MLS-döntő:
Columbus Crew-New York Red Bulls 3-1 (1-0)
Gól: Moreno (31.), Marshall (53.), Hejduk (82.), illetve Wolyniec (51.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik