Élet-Stílus

Kiütéses Honvéd-siker a LEN-kupában

admin
admin

2008. 11. 23. 16:39

Kilenc góllal verte a Honvéd a férfi vízilabdacsapatok LEN-kupájának nyolcaddöntős első meccsén a görög Vuliagmenit, így hatalmas lépést tett afelé, hogy a legjobb nyolc között folytathassa.

Az Euroligában elvérzett, s így a második számú kontinentális sorozat 16-os mezőnyébe átkerült Honvéd gyakorlatilag már idehaza, a Kőér utcai első összecsapáson eldöntötte a párharcot azzal, hogy KO-győzelmet aratott hellén riválisa felett.

A meghatározó az első negyed volt, amelyben nem kevesebb, mint féltucat alkalommal vették be a görög kaput a “dominósok”, akik közül a háromszoros olimpiai bajnok csapatkapitány, a kétszer eredményes Molnár Tamás és a tizenhat éves, három gólt lövő Bátori Bence tűnt ki a leginkább.

Molnár kétszer bevette a vendégek kapuját (MTI)

Molnár kétszer bevette a vendégek kapuját (MTI)

A LEN-kupa nyolcaddöntőjében érdekelt másik magyar csapat, a Szeged-Beton VE első mérkőzésén, szombat este 5-4-re veszített a montenegrói Cattaro otthonában, így megőrizte az esélyt, hogy továbbjusson.

A visszavágókat három hét múlva, december 13-án játsszák.

LEN-kupa, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés:
Domino Honvéd – Vuliagmeni (görög) 12-3 (6-1, 2-0, 2-2, 2-0)
A magyar góldobók: Bátori 3, Iosep, Molnár, Vindisch 2-2, Szivós, Paján, Vári 1-1

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.