Élet-Stílus

Decemberre lehet új kapitányuk a kajak-kenusoknak

December közepére lehet új kapitánya a magyar kajak-kenu válogatottnak, miután a szövetség (MKKSZ) rendkívüli közgyűlése megszavazta az alapszabály-módosítást és a posztra vonatkozó pályázatokat a jövő héten kiírják.

Baráth Etele elnök és Schmidt Gábor főtitkár a tanácskozás közben tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a jövőben az elnökség alatt egy szakmai igazgatói tisztség is lesz, ezt a feladatot – az elnökség péntek délutáni döntése értelmében – Weisz Róbert, az ifjúsági válogatott eddigi kapitánya látja el.

Az új igazgató az összes szakág – síkvízi, szlalom, maratoni – szakmai hátterének biztosításáért lesz felelős, a válogatási rendszerbe, illetve a válogatottak összeállításába azonban nem szól majd bele.

A felnőtt- és az utánpótlás-kapitányi posztról ugyanakkor pályázati úton döntenek – a szóba jöhető jelöltek: Bakó Zoltán, Gyulay Zsolt, Szabó Attila, Storcz Botond, Makrai Csaba -, az anyagok beadási határideje december eleje. Ezt követően várhatóan napokon belül döntés születik az új kapitányokról.

A jelenlegi szakmai vezető, Angyal Zoltán szerződése április 30-án jár le, az új felnőttkapitány az átmeneti időszakban vele közösen végzi majd munkáját.

Az MKKSZ a jövőben is számít Angyal munkájára, hogy melyik területen, azt egyelőre nem árulták el az érintettek.

A közgyűlésen döntés született arról is, hogy a jövőben 12 helyett 13 fős lesz az elnökség, ezt a plusz tagot az olimpiai bajnokok maguk közül jelölhetik ki.

Baráth hozzátette még, hogy jövőre valószínűleg jelentősen csökkeni fognak a szövetség anyagi forrásai – ahogy fogalmazott: “az állami támogatás a 2006-os szint alá eshet” -, s ennek következtében elképzelhető, hogy le kell mondaniuk egyes nemzetközi versenyeken való részvételről, illetve csökkenteni kell a viadalokra utazó csapatok létszámát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik