Élet-Stílus

Advertum-ügy: pénteken dönt a liga

Pénteken 11 órától közgyűlést tart a Magyar Hivatásos Labdarúgó Liga (MHLL) a honi szövetség székházában, az eseményen az Advertum Kft-vel tervezett megállapodásról lesz szó.

Megegyezés esetén a cég kiegyenlítené az MHLL 3,1 milliárdos adósságát, illetve kiépíthet egy országos médiarendszert. Korábban Klausmann Viktor, az Advertum szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy megszületett a megállapodás, melynek részleteit a közgyűlés után ismertethetik.

George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa ugyanakkor úgy nyilatkozott, hogy Tarsoly Csaba MHLL-elnök csak egy előszerződést írt alá, s ezt még a szervezet közgyűlésének jóvá kell hagynia.

Hemingway a Népszavának azt mondta, az MHLL abban az esetben szentesítheti az előszerződést, ha az MLSZ írásos garanciát ad arra, hogy a klubok, marketingjogaikért cserébe, évente 200 millió forintot kapnak utánpótlás-nevelésre.

A Magyar Közlönyben május 23-án jelent meg, hogy a kormány kezességvállalása mellett 5,2 milliárd forint hitelhez juthat az Advertum Kft., amely saját meghatározása szerint Magyarország legnagyobb nem budapesti médiacége.

Az összegből törleszti az MHLL tulajdonában lévő Profi Liga Kft. 3,1 milliárdos adósságát, 2,1 milliárdot pedig befektet országos médiarendszer kiépítésére.

A tartozás hét évre nyúlik vissza, amikor a Profi Liga Kft. államilag garantált, a Magyar Fejlesztési Bank által jegyzett kötvényeket bocsátott ki, hogy a profi labdarúgóklubok mérsékeljék tőkehiányukat. Az eredeti elképzelések szerint 8,3 milliárd forint lett volna a tőkebevonás mértéke, de ez az összeg csak 3,1 milliárdot ért el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik