Élet-Stílus

A Bayern vinné a magyar csodacsatárt

"Felejtsétek el Maradonát, jön Marozsan!" - legalábbis ilyen és ehhez hasonló címekkel tudósítottak az új-zélandi újságok az elmúlt napokban a 17 éven aluli női labdarúgó-világbajnokságról, amelynek sztárja a német válogatottban játszó, de magyar származású Marozsán Dzsenifer volt.

Marozsán Dzsenifer

Marozsán Dzsenifer

A 16 éves, kettős állampolgárságú “csodacsatár” 6 góljával a torna gólkirálya lett, s emellett a vb második legjobb játékosává választották. Sokak szerint valójában ő volt a legjobb, csak hát nem illik két címet is ugyanannak a játékosnak adni.

Marozsán Dzsenifer – aki a válogatottal szerdára virradó éjszaka érkezett vissza Németországba Új-Zélandról – az MTI-nek élete egyik legnagyobb élményéről beszélt. Elmondása szerint jól ment a játék, s kár, hogy a német válogatott az elődöntőben az Egyesült Államoktól 2-1-es vereséget szenvedett.

Szívesebben búcsúzott volna aranyéremmel az U17-esektől, január 1-jétől ugyanis már az U19-esek között öltheti magára a válogatott mezt. A meghívót a mostani világbajnokság előtt kapta meg, s 2009-től már a nagyobbak között vár rá a megmérettetés. Mégpedig azzal a hivatalosan nem is titkolt célkitűzéssel, hogy tovább gyorsítsák a bámulatos tehetségű magyar lány fejlődését, a 2011-es németországi felnőtt világbajnokságon ugyanis a várakozások szerint már az igazi nagyválogatottban van a helye. A szakemberek szerint Németországban – legalábbis a nők között – még nem volt hozzá hasonló tehetség.

Focis családban nőtt fel

Marozsán Dzsenifernek az édesapja a példaképe. Marozsán János a kilencvenes években négyszer öltötte magára a magyar válogatott mezét, 1990 és 1992 között a Budapesti Honvédban, majd 1994-ig a Siófokban, 94 és 96 között pedig a BVSC-ben játszott. A család 1996-ban költözött ki Németországba, az idősebb Marozsán 1996 és 1998 között az akkor harmadosztályban játszó FC Saarbrücken játékosa volt. Most pedig – hosszabb szünet után – arra készül, hogy elvégezze az edzői tanfolyamot.

Marozsán Dzsenifer eddigi pályafutása a legszemléletesebb bizonyítéka annak, hogy az alma nem esett messze a fájától. Az édesapa büszkén meséli, hogy lánya minden várakozást felülmúl, igazi “szupertehetség”. Technikás, gólerős, s ragyogóan irányít. Azt azonban kicsit szomorúan tette hozzá, hogy most 21 éves fia annak idején még nagyobb tehetségként indult, s ma is még “a fülén egyensúlyozza a labdát”, de egy térdszalagsérülés miatt aktívan nem focizhat tovább. Lánya azonban korábban a fiúk között is a legjobbnak bizonyult, s 16 éves koráig “mindent megnyert, amit csak lehetett.”

Beckenbauer is felfigyelt

Marozsán Dzsenifer jelenleg az FC Saarbrücken másodosztályú csapatának labdarúgója. A csapat tavaly még az első osztályban játszott, s mivel Dzsenifer akkor még csak 15 éves volt, játékjogához a nemzetközi szövetség (FIFA) külön engedélye kellett. Az engedélyt azonban azonnal megkapta, mert eleget tett a feltételnek, azaz korábban már 6 alkalommal játszott előbb az U15-ösök, majd az U17-esek válogatottjában.

Édesapja szerint lányára nemcsak a nagyválogatott figyelt fel, de a Bayern München is, amely a női fociban is az egyik legnagyobb németországi tekintélynek számít. Mindezt alátámasztja, hogy az új-zélandi világbajnokságról beszámoló német újságokat bejárta az a fotó, amelyen Franz Beckenbauer gratulál Dzsenifernek, akit egybehangzóan a női labdarúgás legnagyobb zsenijének neveztek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik