Élet-Stílus

Djokovics nyerte a Mesterek Kupáját

A szerb játékos egy sima és egy szoros szettben verte a sanghaji fináléban az orosz Davigyenkót. Novak Djokovics május óta első tornagyőzelmét aratta és sikerével 10 pontra megközelítette a világranglistán a második svájci Roger Federert.

A szerb játékos pályafutása során második alkalommal jutott be a szezon legeredményesebb nyolc férfijátékosát felvonultató évzáró versenyre. Tavaly Novak Djokovics mind a három meccsét elveszítette, idén viszont meg sem állt a végső sikerig az Australian Open bajnoka.

Djokovics és Nyikolaj Davigyenko egyszer már összefutott a torna csoportkörében, és akkor a szerb játékos három szettben legyőzte ellenfelét. A vasárnapi fináléban nem sikerült visszavágnia az orosznak, ami elsősorban a ritka gyenge első szerváinak „köszönhető”.

A bajnok (MTI/EPA)

A bajnok (MTI/EPA)

Az első szettben leütötte a pályáról ellenfelét Djokovics, már 5:0-ra is vezetett, amikor megkegyelmezett, és egy gémet odaajándékozott az orosznak. A játszmát így is könnyedén 6:1-re hozta. Davigyenko a folytatásban kicsit feljavult, volt is honnan, hiszen az első játszmában 47 százalékkal ütötte be az első szerváit.

A második felvonás elején is cserbenhagyta a szervája az oroszt, és hamar brékhátrányba került. Djokovicsnak 5:3-as állásnál, az orosz szervájánál két meccslabdája volt, majd a mérkőzésért adogathatott, ám Davigyenko ekkor még felállt a padlóról. 5:5 után viszont villámgyorsan elbukta szerváját az orosz, és Djokovics a harmadik lehetőséget kihasználta a mérkőzés befejezésére.

Sanghaj, Mesterek Kupája, döntők
Egyes:
Djokovic (szerb, 2.)-Davigyenko (orosz, 4.) 6:1, 7:5

Páros:
Nestor, Zimonjic (kanadai, szerb, 2.)-B. Bryan, M. Bryan (amerikai, 1.) 7:6, 6:2

—-Mesterek Kupája: az eddigi bajnokok—-

A Mesterek Kupájának győztesei, valamint a döntők 1998-tól:
1998 (Hannover): Corretja (spanyol)-Moyá (spanyol) 3:6, 3:6, 7:5, 6:3, 7:5
1999 (Hannover): Sampras (amerikai)-Agassi (amerikai) 6:1, 7:5, 6:4
2000 (Lisszabon): Kuerten (brazil)-Agassi 6:4, 6:4, 6:4
2001 (Sydney): Hewitt (ausztrál)-Grosjean (francia) 6:3, 6:3, 6:4
2002 (Sanghaj): Hewitt-Ferrero (spanyol) 7:5, 7:5, 2:6, 2:6, 6:4
2003 (Houston): Federer (svájci)-Agassi 6:3, 6:0, 6:4
2004 (Houston): Federer-Hewitt 6:3, 6:2
2005 (Sanghaj): Nalbandian (argentin)-Federer 6:7, 6:7, 6:2, 6:1, 7:6
2006 (Sanghaj): Federer-Blake (amerikai) 6:0, 6:3, 6:4
2007 (Sanghaj): Federer-Ferrer (spanyol) 6:2, 6:3, 6:2
2008 (Sanghaj): Djokovic (szerb)-Davigyenko (orosz) 6:1, 7:5

Ajánlott videó

Olvasói sztorik