Élet-Stílus

Bombameglepetés a Soproni Ligában

A kiesés elől menekülő REAC hatalmas meglepetésre két góllal győzött a 120. születésnapját ünneplő, címvédő MTK otthonában a Soproni Liga 15. fordulójában.

Az MTK 120. születésnapja emlékezetesre sikerült, ám a kék-fehérek aligha vágytak ilyen „meglepetésre”. A REAC bajnoki meccsen először győzte le az MTK-t, ráadásul a szezonban először nem kapott gólt, így Nagy Sándor, az ideiglenesen megbízott edző bajnoki bemutatkozása remekül sikerült.

Az alacsony színvonalú első félidőben a bajnoki címvédő, esélyesebb MTK játszott veszélyesebben, de nem tudott előnybe kerülni, mivel Lambulics 10 méterről fölé fejelt, Hrepka pedig a kihagyta a kihagyhatatlant, közelről, nagy helyzetben a kapufát találta el, majd a végén Esterházy védett nagyot.

A REAC lenyomta a címvédőt (MTI)

A REAC „lenyomta” a címvédőt (MTI)

A második játékrész REAC helyzettel indult, majd a vendégek a vezetést is megszerezték. A 47. percben Dancs beadása után Nyerges 10 méterről bólintott a a bal felső sarokba. Az MTK képtelen volt felpörögni, ráadásul Kiss Tamás megduplázta a vendégek előnyét, midőn 16 méterről a jobb alsó sarokba lőtt.

Átellenben Urbán tehette volna izgalmassá a végjátékot, de a kiváló napot kifogó Esterházy bravúrja megakadályozta ebben.


A ZTE nyerte a nyugati rangadót

A Zalaegerszeg egy 88. percben szerzett góllal legyőzte a vendég Szombathelyi Haladást a nyugat-magyarországi rangadón.

Mindkét csapat nyílt sisakkal játszott, a Haladás a labda megtartására, míg a Zalaegerszeg a gyors játékra törekedett.
A hazaiak taktikája vált be a mérkőzés nagy részében, már két góllal is vezettek, ugyanakkor a hajrában a vendégcsapat négy perc alatt egyenlített. A zalaiak azonban Tóth Zoltán pazarul eltalált távoli lövésével otthon tartották a pontokat.

A Vasas 81 percen keresztül vezetett a Nyíregyháza ellen, de meg kellett elégednie a döntetlennel. Az angyalföldi csapat Németh Norbert fejesével korán megszerezte a vezetést, és a folytatásban is uralta a játékot. A Nyíregyháza úgy mentett pontot, hogy egyetlen komoly helyzetét értékesítette.

Győr sem bírt a Siófokkal. Rendkívül alacsony színvonalú meccsen a lelkesen futballozó Balaton-partiak megérdemelten szereztek pontot a gyengén játszó ETO otthonában.

Hazai pályán győzött a Honvéd és a Diósgyőr

A Vasast az előző fordulóban alaposan eltángáló Kaposvár 2-1-re kikapott a Budapest Honvédtól a Bozsik Stadionban. A hazaiak az első félidő közepén három perc alatt szerzett két góljukkal döntötték el a három pont sorsát. A vendégek a ráadásban – büntetőből – kozmetikáztak az eredményen.

A Debrecen legyőzésén felbuzdulva a Diósgyőr egy 8. percben esett góllal nyert a Kecskemét ellen. A házigazda DVTK nagy erőbedobással kezdett, kapujához szorította ellenfelét és harmadik helyzetét kihasználva megérdemelt vezetésre tett szert. A második félidőben feljöttek a vendégek, jelentős mezőnyfölényt harcoltak ki, de erejükből csak szögletekre futotta. A Diósgyőr sorozatban harmadik győzelmét aratta.

Az élen telelhet a Fradi

A Ferencváros a tabella élén telelhet az NB II Keleti csoportjában, miután szombaton négygólos győzelmet aratott a Vecsés otthonában. A Fradi Pölöskei góljával szerzett vezetést – a csatár 14 méterről lőtt a jobb alsó sarokba -, majd a szünet előtt Zsivóczky szabadrúgásból növelte a vendégek előnyét. A második félidő elején Dragóner fejesgóljával már 3-0-ra vezetett a Fradi, de ezzel még nem volt vége: a hajrában Fülöp is betalált, parádésan emelt a kapuba, beállítva ezzel a 4-0-s végeredményt.

Soproni Liga, 15. forduló:
MTK Budapest-REAC 0-2 (0-0)
Gól: Nyerges (47.), Kiss T. (78.)

Zalaegerszegi TE FC-Szombathelyi Haladás 3-2 (2-0)
Gól: Meyé (28.), Waltner (32., 11-esből), Tóth Z. (88.), illetve Andorka (77.), Rajos (80.)

Budapest Honvéd – Gabona Trans-Kaposvár 2-1 (2-0)
Gól: Hercegfalvi (36.), Diego (38.), ill. Nikolics (93., 11-esből)

Győri ETO-BFC Siófok 0-0

Vasas-Nyíregyháza Spartacus 1-1 (1-0)
Gól: Németh N. (8.), ill. Odrobéna (89.)

Diósgyőri VTK – Kecskeméti TE-ERECO 1-0 (1-0)
Gól: Milicsics (8.)

Pénteken játszották:
Paksi FC – DVSC-TEVA 0-2

Vasárnap:
FC Fehérvár-Újpest FC, 17:30

Ajánlott videó

Olvasói sztorik