Élet-Stílus

Milliós fotók kerültek elő az Egyetemi könyvtárból

A neves brit fotográfus Roger Fenton eredeti fotói kerültek elő az ELTE Egyetemi Könyvtárából. Az akár több tízmillió forintot érő sópapír képeket november 21-étől lehet megnézni a könyvtárban nyíló kiállításon. A Magyar Fotótörténeti Társaság alelnöke lapunknak elmondta, rengeteg értékes fénykép rejtőzhet még különböző gyűjteményekben.

Szenzációs fotótörténeti leletről számoltak be a híradások, amikor 2007-ben tizenkét darab eredeti Fenton fotográfia került elő a budapesti Egyetemi Könyvtár metszetgyűjteményében. A képeket Pap Júlia művészettörténész lelt rá teljesen véletlenül, de senki nem tudja, hogyan kerülhettek oda. A képek a kor technikájának megfelelően papírra készült negatívok sópapír kópiái, így lehetséges, hogy további kópiák, vagy további kópiák fellelhetőek Nagy-Britanniában. Ezek felkutatására azonban legalább két hónapos angliai kutatásra lenne szükség – mondta el a FigyelőNetnek Cs Plank Ibolya, a Magyar Fotótörténeti Társaság alelnöke.

Milliós fotók kerültek elő az Egyetemi könyvtárból 1


A Krími háború fotósa

Roger Fenton (1819-1869) korának egyik legismertebb fényképésze. Képzettsége, számos önálló kiállítása, kiváló szakmai felkészültsége és külföldi tapasztalatai tették lehetővé, hogy 1852-től a British Múzeum első hivatalos fényképésze legyen. Bár a Krími háborúban, 1855-ben készített sorozata emelte őt hadifényképésszé, köztudott, hogy számos más műfajban is maradandót alkotott, úgymint tájkép-, épület-, csendélet-, és műtárgyfényképezés, de jelentős zsánerképeit is ismerheti az utókor. Sokoldalú munkásságának lenyomatait elsősorban angliai gyűjtemények- legjelentősebb kollekció a bradfordi National Museum of Photography mintegy 800 darab albumin és sópapír felvétellel – de több európai múzeum is őrzi.

Milliós fotók kerültek elő az Egyetemi könyvtárból 2

A Magyarországon előkerült tucatnyi felvétel kiválóan illeszkedik a Fenton-életmű legismertebb műfaji alkotásaihoz, annak jellemző darabjait reprezentálja – tájképek, skóciai vadász-zsánerek, az uralkodó család nyári rezidenciája és az orientalizáló portrésorozat egy-egy felvétele – jelentősége abban áll, hogy e lelet Magyarország egyetlen eredeti kollekciója a világhírű fotográfustól.

Fenton-konferencia is lesz

Roger Fenton 1840-1860-ban készült szárazpecséttel ellátott pozitív sópapír kópiái eredetiségük és a művészi értékük miatt a világ fotóaukcióin több millió forintnyi értéken kelnek el, de esetenként, akár több tízmillió forintra is felszalad a leütési ár.

A nagyközönség a képeket az Egyetemi Könyvtár dísztermében az „El nem veszett, de megtalált képek” című kiállításon nézhetik meg november 21-től január 30-ig hétfőtől péntekig, 10-18 óráig. A ritka és egyedi képeket bemutató tárlathoz november 20-án pedig egy fotótörténeti konferencia társul a Magyar Fotótörténeti Társaság szervezésében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik