Élet-Stílus

Víziparadicsomot hoz a Télapó

Szörfmedence, 25 méteres úszómedence, 3 méter magas ugrótorony, 1 km hosszú csúszdák, s mindezeket körülöleli az Angkor-romtemplom másolata – többek között ezeket kínálja Közép-Európa legnagyobb fedett élményfürdője és wellness-szállodaegyüttese, amely három hét múlva nyitja meg kapuit az M0-s Duna-híd pesti hídfője mellett.

A IV. kerületi Káposztásmegyeren 8,6 hektáros területen épült fel Magyarország legújabb és legnagyobb vízi birodalma, amely mellett egy 4-csillagos konferencia- és wellness-szálloda is helyet kapott. A Ramada Resort – Aquaworld Budapest komplexum építése – amelyről korábban a FigyelőNet is beszámolt – mintegy 17 milliárd forintba került. Az Aquaworld fedett élményfürdő december 5-én nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt, míg a luxusszálloda december 8-tól fogadja szálló- és konferenciavendégeit.

Válság ellenére nyitás

„Egy új létesítmény bevezetése, különösen a jelenlegi gazdasági helyzetben nagy kihívást jelent, még akkor is, ha ez egy olyan új attrakció, amely egyedülálló Magyarország turisztikai palettáján” – nyilatkozta lapunknak Kelecsényi Ágnes, az Aquaworld Zrt. marketing és értékesítési igazgatója. Véleménye szerint talán ennek is köszönhető a nagy érdeklődés, ugyanis már decemberben több rendezvénynek, konferenciának adnak otthont, sőt az egyéni foglalások is elindultak.

KÉPGALÉRIA!

A csúszdák hossza összesen 1 km (fotó: MTI) – KÉPGALÉRIA!


„A turizmus ágazat többi szereplőihez hasonlóan mi is érezzük az éleződő versenyt” – hangsúlyozta Kelecsényi Ágnes. Prognózisai szerint jövőre az úgynevezett szabadidős turistáknál a belföldi forgalom valamelyest visszaesik, és valószínűleg a környező országokból érkezők forgalma lesz meghatározó a káposztásmegyeri komplexum látogatói között.

Este olcsóbban csúszhatunk

„A 17 medencét magában foglaló élményfürdő árait úgy alakítottuk ki, hogy elérhető legyen a belföldi vendégek részére is” – hangsúlyozta a FigyelőNetnek a marketing és értékesítési igazgató. A teljes árú, napi belépőjegy hétköznap 5400 forintba, hétvégén pedig 6900 forintba kerül. A víziparadicsom kedvezményes, 2,5 óra időtartamra szóló belépőjegyeket is kínál (hétköznap 2900 forint, hétvégén 3900 forint), este (18-22 óra között) pedig mérsékeltebb áron (2700 forintért) úszhatunk, fürödhetünk.

A diákoknak, nyugdíjasoknak és családosoknak jelentős (25 százalékos) kedvezményeket biztosítanak: a diák-nyugdíjas napijegyért hétköznap 4050, hétvégén 5

175 forintot kell fizetni. A több mint 200 fő befogadására alkalmas szaunavilágban percenként 20 forintért frissülhetünk fel a gőz- vagy aromakabinokban, az infra-, bio-, orosz vagy a hókamrával kiegészített finn szaunában.

Angkor a háttérben

Az Aquaworld nem nélkülözi a csúcstechnológiát és a lélegzetelállító látványelemeket. A vízi élményközpont – amelynek vízszükségletét a 770 méter mélyen fúrt termálkútból feltörő hévíz szolgáltatja – fő jellegzetessége az 5 emelet magasságú óriáskupola. A 72 méter átmérőjű tetőszerkezet fóliarendszere az űrkutatás során kifejlesztett, különleges építészeti technológiával készült.

Angkor-díszletek között úszhatunk - KÉPGALÉRIA!

Angkor-díszletek között úszhatunk (fotó: MTI) – KÉPGALÉRIA!

A grandiózus kupolatérben elhelyezkedő Angkor romtemplom – amely az élménypark egyedi építészeti jellegzetessége – nemcsak látványosságként és pihenőhelyként szolgál, hanem innen indul a függőhídrendszer, a panorámaliften is megközelíthető csúszdatorony és a műugrótorony is. Ha pedig a fedett élményfürdő 11 csúszdája nem adna elég izgalmat (pedig az egyiken akár 16 méter magasról is lecsúszhatunk), akár a sziklák között hömpölygő, 180 méteres hegyi folyóban is sodortathatjuk magunkat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik