Élet-Stílus

Hat évre börtönöznék be a Juve volt igazgatóját

A római ügyészség kedden hatéves börtönbüntetést kért Luciano Moggira, a Juventus korábbi főigazgatójára. Az ítélethirdetésre januárban kerül sor.

A vád szerint a 71 éves Moggi minden befolyását latba vetette, hogy a fia érdekeltségébe tartozó játékosok menedzselésével foglalkozó GEA nevű céget minél kedvezőbb piaci helyzetbe hozza. Az ügyben januárban hirdet ítéletet a bíróság.

A vádiratban többek között az olvasható, Moggi és társai fenyegetéssel, zsarolással érték el, hogy a játékosok őket bízzák meg az átigazolásukkal kapcsolatos ügyintézéssel, de klubvezetőkről is gyűjtöttek kompromittáló információkat, amelyeket később arra használtak fel, hogy az általuk kiválasztott csapatot rákényszerítsék játékosaik leigazolására.
Moggiék emellett több edzőnek is „segítettek munkát találni”.

Akár hat évet is kaphat (indymedia.org)

Akár hat évet is kaphat (indymedia.org)

A Juventus korábbi főigazgatója ellen 2006 nyarán is folyt egy
eljárás, mert befolyásolta a bíróküldést és bizonyíthatóan játékvezetőket kényszerített a torinói csapat számára kedvező eredmények kialakítására.

Moggit az olasz szövetség akkor öt évre eltiltotta minden futballal kapcsolatos tevékenységtől, míg a klubot kizárta a Serie A-ból.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik