Élet-Stílus

Elhunyt Tunyogi Péter

Elhunyt Tunyogi Péter, a P. Mobil egykori énekese, a Mobilmánia együttes egyik frontembere. A zenészt, aki november 1-jén szenvedett súlyos balesetet, vasárnap érte a halál.

Tunyogi Péter tíz napja egy fellépés előtt lett rosszul, elájult, és súlyos fejsérülést szenvedett. Zenekarával a Rocktogon nevű pubban lépett volna fel, ám a koncertre végül nem került sor.

Röviddel az érkezés után az énekes ájultan esett össze, és lezuhant a szórakozóhely meredek lépcsőjén. Súlyos fejsérülést szenvedett, ráadásul több komplikáció lépett fel nála. Balesetét követően napokon át tartották mesterséges kómában. Zeffer András, a Mobilmánia vezetője elmondta, hogy az énekes temetéséről később intézkednek.

Elhunyt Tunyogi Péter 1

Tunyogi Péter 61 éves volt, s évtizedek óta aktív résztvevője a hazai rockéletnek. Legismertebb együttese a P. Mobil, amelynek több részletben csaknem két évtizeden át volt tagja. A kilencvenes évek végén szervezte meg saját zenekarát, a Tunyogi Rock Bandet, amellyel 2004-ig dolgozott folyamatosan.

Zenészpályáját ezután egy ideig szüneteltette, majd 2008 májusától a P. Mobil több egykori tagjával – Kékesi Lászlóval, Vikidál Gyulával, Rudán Joe-val és Zeffer Andrással – együtt a Mobilmánia nevű formációban lépett fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik