Élet-Stílus

Brazil kulturális központ nyílt

A brazil népi kultúra terjesztése, a brazil zene és tánc, valamint a portugál nyelv oktatása a célja a Budapesten megnyílt első brazil kulturális központnak, a Brazil Táncakadémiának.

Az intézményt egy háromnapos brazil fesztivál részeként adták át: az érdeklődők vasárnapig megismerkedhetnek többek közt a tánc és a küzdősport elemeit ötvöző capoeirával és a forró hangulatot teremtő szamba lépéseivel.

Domján András, az akadémia vezetője a zenés-táncos bemutatóval egybekötött megnyitón elmondta, hogy tánccsoportjuk – a Grupo Capoeira Brasil – már hét éve foglalkozik Magyarországon a hagyományos táncok népszerűsítésével. A táncok mellett azonban a kultúra más ágainak terjesztésére is nagy hangsúlyt fektetnek: filmfesztiválok, kiállítások és a portugál nyelv oktatása egészíti majd ki a szamba-, capoeira- és dancehalloktatást.

Tánc-, és harcművészet

Az akadémiai oktatói szeretnék a magyar emberek életébe csempészni a zene, a tánc és a mozgás szeretetét, ami a brazilokra olyan jellemző, a magyarokból viszont sajnos hiányzik – mondta Domján András, aki maga is capoeirista.

A fesztiválra neves capoeiramesterek érkeztek a világ különböző pontjairól, hogy népszerűsítsék a táncba oltott harcművészetet. A capoeira gyökerei a XVI-XVII. századig nyúlnak vissza, amikor behurcolták a feketéket Brazíliába. A harcművészetet a rabszolgák tökéletesítették azért, hogy megvédjék és végső soron megszabadítsák magukat elnyomóiktól. Mivel nem gyakorolhatták szabadon ezt a harci eszközt, igyekeztek álcázni edzéseiket, így zenével kísérték azt, és táncos mozgással leplezték az egyébként akár halálos támadásokat.

Fontos a filozófia

A capoeirában mára rendkívül fontos szerep jut a filozófiának: a többi küzdősporttal ellentétben nem az ellenfél megsemmisítésére koncentrál. A capoeira egyfajta új életvitelt – új gondolkodásmódot, pozitív gondolkodást, reálisabb látásmódot – kínál. Brazíliában a Down-kóros gyermekek mozgáskoordinációjának javítására is alkalmazzák. A csoport Magyarországon a hátrányos helyzetű gyerekeken szeretne segíteni .

A másik világhírű brazil táncstílus, a szamba egy rendkívül összetett fogalmat takar: egyszerre jelent táncot, zenét, nemzeti nyelvet és vallási rituálét. A szamba is a rabszolga-kereskedelem útján jutott el Brazíliába: szaggatott, rövid mozdulatai a megbilincselt rabszolgák mozgását jelképezik, azt, hogy még tánc közben sem tudtak láncaiktól megszabadulni.

A nyitófesztiválon capoeira- és braziltánc-workshopokon vehetnek részt és bemutatókat láthatnak a vidám hangulat iránt érdeklődők, a mulatság végül egy hatalmas brazil buliban csúcsosodik ki szombaton a Dürer-kertben, ahol karneváli szambashow, koncert és DJ vár mindenkit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik