Élet-Stílus

A szemlén mutatják be a Puskás-filmet

admin
admin

2008. 11. 03. 16:38

A jövő évi Magyar Filmszemlén mutatják be Almási Tamás Puskás Ferencről szóló dokumentumfilmjét. A legendás futballista életét feldolgozó alkotásban mások mellett olyan világhírű focisták szólalnak meg, mint Pelé, Grosics Gyula, Michel Platini és Franz Beckenbauer - mondta Almási Tamás.

“Puskás a legismertebb magyar, külföldön őt Magyarországgal, Magyarországot pedig vele szokták azonosítani” – hangsúlyozta a rendező, hozzátéve, hogy a film középpontjában Puskás, az ember áll, a mozi épp ezért nem csak a focirajongóknak szól. A futball szerelmesei számára ugyanakkor külön érdekesség lehet, hogy a filmben megannyi külföldi meccsről készült, itthon eddig nem ismert archív felvétel is helyet kapott.

A több országban forgatott, majd ötven interjút és számtalan archív anyagot tartalmazó, 115 perces alkotás a Puskás Hungary címet viseli; a legendás focista számára 1952-ben így címeztek meg egy Svédországból érkező rajongói levelet – árulta el a rendező, hozzátéve, hogy a levél a sajátos címzés ellenére célba ért.

A filmben főként olyan autentikus figurák szólalnak meg, akik személyesen is ismerték a legismertebb magyart, köztük Pelé, Raymond Kopa, Ramón Calderón, Franz Beckenbauer, Alfredo Di Stefano, Michel Platini, Grosics Gyula, Buzánszky Jenő és Hunyadvári Erzsébet, a futballista özvegye.

A dokumentumfilm, amely két és fél éven át készült, és amelynek a zenéjét Dés László komponálta, rendezője szerint “egy fantasztikus emberi történetet tár fel egy sikeres magyarról”.

Jelenleg az utómunkálatok végső simításai zajlanak – mondta el Almási Tamás, akinek Márió, a varázsló című, Franco Nero és Nyakó Júlia főszereplésével készült játékfilmjét csütörtöktől vetítik a mozik.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

LIVERPOOL, ENGLAND - AUGUST 12: Wayne Rooney of Everton celebrates after scoring a goal to make it 1-0 during the Premier League match between Everton and Stoke City at Goodison Park on August 12, 2017 in Liverpool, England. (Photo by James Baylis - AMA/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.