Élet-Stílus

Hamilton nem tudta, mi történik (videó)

Pályafutása eddigi legnehezebb versenyének nevezte az idényzáró Brazil Nagydíjat a Forma-1 friss világbajnoka, Lewis Hamilton, akinek az ötödik hely is elegendő volt a végső győzelemhez. Timo Glock cáfolta, hogy akarattal engedte volna el a brit pilótát.

Drámai körülmények között írt vasárnap történelmet Lewis Hamilton: a brit pilóta az utolsó verseny utolsó kanyarjában biztosította be minden idők legfiatalabb pilótájaként a világbajnoki címet. A futamon rajt-cél győzelmet arató Felipe Massát minden dicséret megilleti, hiszen mindent megtett a végső győzelem érdekében, de elpártolt mellőle a szerencse.

„Amíg el nem kezdett esni az eső, jól kezeltem a versenyt, még azzal együtt is, hogy a gumijaim a vége felé már egy kicsit elhasználódtak, így nehezen tudtam tartani a ritmust – idézte vissza a drámai végjátékba torkolló futamon történteket a brit pilóta. – Nem akartam semmilyen kockázatot vállalni. Még akkor is képes voltam magam mögött tartani Sebastient (Vettel), amikor elkezdett szemerkélni, de aztán megelőzött, nekem pedig azt mondták, feltétlenül eléje kell kerülnöm. Már-már feladtam, amikor az utolsó kanyarban sikerült megelőznöm Timo Glockot.”

„Nem tudtam, mennyivel jár előttem, de azzal tisztában voltam, hogy száraz gumikkal megy. Harcoltam Vettellel is, ő azonban egy kicsit gyorsabb volt nálam. Imádkoztam, hogy Glockot időben érjem utol, és az utolsó kanyarnál végül megláttam. Sikerült belülről elmennem mellette. Nem tudom, mi történt volna, ha elvesztem a világbajnoki címet” – fogalmazott Hamilton, aki tavaly újoncként kiengedte a kezéből a vb-elsőséget.

„Amikor beértem, még nem voltam biztos abban, hogy megvan, szinte eksztázisban kérdeztem a boksztól, hogy mi a helyzet. Az első kanyarban mondták a fülemre, hogy sikerült” – mesélte boldogan Hamilton.

Felipe Massa hiába aratott fölényes győzelmet a hazai közönség előtt, érthető, hogy nem volt túl boldog a verseny utáni sajtótájékoztatón. „Borzasztóan csalódott vagyok. Elsőként haladtunk át a célvonalon, amire büszkék lehetünk, de a vébécímről egy ponttal lemaradtunk. A versenysport már csak ilyen. Gratulálok Lewisnak, remek szezont futott. Tudom, hogy lehet nyerni és veszíteni is, remélem jövőre a világbajnoki címet ünnepeljük majd a szezonzáró versenyen” – mondta a szemmel láthatóan elkenődött brazil, aki nem felejtette el megköszönni a hazai közönségnek a lelkes támogatást.

Massa mérnöke is már előre tekintett. „Nem tudok mit mondani, elképesztő verseny volt. Remekül alakult a hétvége, de az utolsó kanyarban egy ponttal lecsúsztunk a világbajnoki címről. Nincs mit tenni, mostantól a következő szezonra kell koncentrálnunk” – vélekedett Rob Smedley. A brazil csapattársa, a tavalyi bajnok Kimi Räikkönen szokásához híven nem volt valami bőbeszédű. „Nem ez volt a legjobb versenyem, nagyon nehezen tudtam csak kormányozni az autót. Sikerült a konstruktőri vébét megnyernünk, Felipének sajnos nem volt szerencséje.”

—-Nincs összeesküvés—-

Lewis Hamilton Timo Glocknak és a Toyotának köszönhette a címét. Ha a német az utolsó kanyarban nem engedi el Sebastian Vettelt, majd a mclarenest, akkor Felipe Massa a világbajnok.

Természetesen a verseny után azonnal megszülettek az összeesküvés-elméletek arról, hogy Glock mekkora pénzzel fogadhatott Hamilton bajnoki címére, és hogy mit kap majd a McLarentől, amiért Hamiltonnak ajándékozta a bajnokságot, sőt még az egykori bajnok, Keke Rosberg is felvetette, hogy a toyotás esetleg szívességet tett a mclarenes pilótának.

A német természetesen mindent cáfol, azt mondja, hogy a száraz gumikon egyszerűen képtelen volt jobban vezetni az esőben, ezért dobott el 20 másodpercet az utolsó körben. „Én csak a saját versenyemre koncentráltam, nem is tudtam, hogy én döntöm el a bajnokságot. Nem is figyeltem. Igyekeztem a legjobbat nyújtani, de szerencsejáték volt az egész. Száraz gumikon maradtam kinn, és az utolsó körön már túl nagy volt az eső. Nem mondom, hogy szerencsétlen voltam, de nem is alakult minden a legjobban” – magyarázta Glock, aki az utolsó előtti kanyarban esett vissza a negyedik helyről a hatodikra.

A döntő pillanat - Hamilton visszaszerzi az ötödik helyet (Galéria)

A döntő pillanat – Hamilton visszaszerzi az ötödik helyet (Galéria)

„Igazából azt sem tudom, hogy Lewis hol előzött meg, mert négy autó is elment mellettem jobbról is, balról is. Én csak próbáltam pályán tartani az autót. Egyértelműen nem adtam oda a helyet Lewisnak. Az ilyen versenyhelyzetben nem lehet előre tervezni, nem is gondoltam ilyesmire. A köridőn látszik, hogy az előző körben ég 1:28-at mentem, az utolsón pedig mát 1:48-at, egyszerűen nem volt már vezethető az autó.”

Glock „szívessége” már csak azért is nehezen elképzelhető, mert idén volt már egy-két összezördülése a mclarenessel, az esős Olasz Nagydíj után például azt nyilatkozta, hogy amikor legközelebb teheti, rátart majd Hamiltonra. A német sajnálja Massát, de arra is figyelmeztet, hogy nem csak ezen az eseten múlott a cím sorsa:

„Azt hiszem, Felipe megérti, hogy egyszerűen nem tehettem volna mást az utolsó körben. Igazán sajnálom. Az utolsó körben dől el a bajnokság, persze a megelőző 17 verseny is számít, és voltak olyan futamok, amikor Felipe balszerencsés volt, műszaki gondjai voltak, nem szerzett pontot. Nehéz lehet az utolsó körben elbukni a bajnokságot, de én csak tettem a dolgomat, visszacsinálni pedig nem tudom” – nyilatkozta a toyotás.

—-További nyilatkozatok—-

Anthony Hamilton (Lewis édesapja):
„Hogy őszinte legyek, én már azt hittem, vége, elszállt az esély. Amikor átért a célvonalon, nem tudtam, hogy győzött, csak az a lapján tájékozódtam, hogy a többiek mit csináltak. Mindenki ugrált, úgyhogy gondoltam, hogy valami csak sikerült. De életem legrosszabb percei voltak előtte. Az utolsó köröket nem is tudtam nézni. De hittem Istenben, és hogy minden jóra fordul. Most pedig, hol is van Timo, hadd csókoljam meg!”

Ron Dennis (McLaren-csapatfőnök):
„Tudtuk, hogy Glock száraz gumikon van. Folyamatosan tájékoztattuk Lewist, és jeleztük neki, hogy őt kell megfognia. Nyugodtan kellett tovább versenyeznünk, Vettellel nem foglalkozhattunk. Elképesztő fogócska volt, de a végén sikerült. Lewis az elmúlt két évben számos rekordot megdöntött, több pontot szerzett mint tavaly vagy idén bárki más, ezért megérdemelte a sikert.”

Sebastian Vettel (Toro Rosso, negyedik hely):
„A verseny vége felé a kerékcserék miatt nem igazán tudtam, hogy pontosan hányadik helyen autózom, ezért csak arra koncentráltam, hogy megelőzzem Lewist. A hajrában tapadt rám, fogalmam sem volt arról, hogy rajtam is múlhat a világbajnoki cím sorsa.”

Damon Hill (1996 brit világbajnoka):
„Nagyon jó érzés újra brit világbajnokot ünnepelni. Kétségbeejtő volt az utolsó két kör! Nem hittünk a szemünknek, mindenki azt gondolta, hogy romolhat így el a dolog a legvégén. Aztán az utolsó kanyarban megelőzték Glockot, és minden helyrezökkent. Szegény Felipe Massa és a Ferrari megjárta a csúcsot és a mélységet, De mindenki így volt ezzel, hihetetlenül izgalmas futam volt. Lewis rontott egyszer, de végül Glock hibáján múlott. Gratulálok Lewisnak, a családjának és a McLarennek.”

—-Sajtóvisszhang—-

Anglia

The Sun: “Hű, Lewis! Micsoda tökéletes időzítés! Anglia pontosan 50 éve ünnepelte első F1-es világbajnokát Mike Hawthorn személyében, fél évszázaddal később pedig Hamilton is feliratkozott az autós legendák névsorába.”

Daily Mail: “Lewist kegyeikbe fogadták az istenek, és idegtépő hajrával végre megszerezte a címet. A fantasztikus utolsó körben dőlt csak el, hogy az ő fejére kerül az autósport legfényesebb koronája.”

Daily Express: “Minden idők legfiatalabb világbajnoka édesapja karjai közt sírt megkönnyebbülten, miután sikeresen került ki az F1 történetének legizgalmasabb befutójából.”

Daily Telegraph: “Hamilton hideg fejjel megszerezte a vb-elsőséget az esős Brazíliában. Csak másodpercekre volt a csalódástól azon a pályán, amelyen tavalyi bemutatkozó idényében egyetlen ponttal maradt le a diadalról.”

The Times: “Lewis isteni köre. Az utolsó pillanatig fájdalmas volt nézni az ingerlagosi pályán uralkodó bizonytalanságot. De Hamiltonnak sikerült!”

The Guardian: “Valóra vált Hamilton álma, amely hatévesen, egy távirányítós autóval kezdődött, méghozzá ott vált valóra, ahol példaképét, Ayrton Sennát annyira tisztelték. Az elmúlt két évben kapott csodálatot és kritikát is, de most végre felért a csúcsra, s talán nem is az utolsó nagy sikere ez.”

Olaszország

La Gazzetta dello Sport: “Massáé a legkeserűbb győzelem, az ötödikként beérő Hamiltoné a vb-cím. Mindemögött pedig a Forma-1 legemlékezetesebb és legmegindítóbb GP-je. Massa hiába nyert élete szezonjában hat versenyt, azaz eggyel többet, mint angol riválisa. A Ferrari ismét bebizonyította, hogy a legjobb autókat készíti, a világbajnok mégis Hamilton. Le a kalappal, minden elismerésünk!”

La Repubblica: “Hamilton az utolsó kanyar királya. A Trinidadról bevándorolt vasutas fia az első színes bőrű világbajnok a földkerekség legfehérebb sportágában. A golffenomén Tiger Woodshoz hasonlóan bebizonyította, hogy a győzelem nem ismer fajokat.”

La Stampa: “Lélegzetelállító zárófelvonás volt! Az első fekete világbajnok a Toyota németjének köszönheti címét.”

Corriere della Sera: “Őrületes végjáték, Massát az orránál fogva vezették.”

Spanyolország

El Mundo: “Hamilton majdnem megismételte a tavalyi fiaskót, de időben felébredt a rémálomból.”

El Periódico de Catalunya: “Csak 20 másodperc választotta el a dicsőséget a kudarctól, a mennyországot a pokoltól.”

Marca: “5488 km után az utolsó 850 méteren dőlt el minden.”

As: “Timo Glock leállása hihetetlen volt az utolsó körben. Sosem fogjuk megtudni, hogy szándékos volt-e, hogy a német baráti gesztusból lassult-e le, vagy netán valami még rosszabb dolog rejtőzik az eset mögött.”

Sport: “Glock akaratlanul főszereplővé lépett elő Interlagosban. Miért vesztette el vajon az előnyét Hamilton előtt az utolsó körben? Szándékosan hagyta, hogy megelőzzék? Számtalan spekuláció kering, de a magyarázat alighanem az, hogy a német nem esőgumival autózott.”

Franciaország

Le Parisien: “Tegnap a kis Lewisból nagy Hamilton lett.”

Liberation: “Íme, korunk bajnoka: önző, öntörvényű, időnként alattomos, és mindenre kész a célja eléréséért.”

Le Figaro: “A világbajnoki cím úgy tétovázott az utolsó körben, akár a rulettgolyó.”

Németország

Bild: “A fekete Schumi ült a trónra! A ferrarisok úgy sírtak, mint a kisfiúk. Minden idők legdrámaibb F1-es fináléjában 38.9 mp-ig Massa tűnt világbajnoknak, mígnem észrevették, hogy Hamilton három kanyarral a vége előtt megelőzte Glockot.”

Stuttgarter Nachrichten: “Ez nem volt a gyenge szívűeknek való! Hamiltonnak már-már elúszott a diadal, de Glock megcsúszása segített neki. Massa hiába nyert futamot otthon, a McLaren utazási iroda olyan háromperces kalandot szervezett Hamiltonnak, amelyből semmi extra nem hiányzott.”

Tagesspiegel: “Massa áthaladt a célvonalon, majd Hamilton is, és pár másodpercre kitört a káosz az amúgy tökéletesen szervezett Forma-1-ben. Örömujjongás a Ferrari boxában, sírva összeboruló szerelők a McLarennél, aztán kisvártatva Luiz Antonio Massa arcáról mindent le lehetett olvasni: Hamilton a hajrában mégis feljött az ötödik helyre…”

Svájc

Blick: “Massa-dráma! A brazil pilóta győztesként és világbajnokként ért célba, ám miközben 90 ezer néző ünnepelte a tiszteletkörben, Hamilton 98-97-es pontaránnyal mégis megverte. A lapok a megfelelő szalagcímeket keresik ezután a hitchcocki thriller után – valószínűleg hiába.”

Neue Zürcher Zeitung: “Őrült finálé egy őrült szezon végén, az F1 újra meg úja felülmúlja magát. Nemcsak a hasonló bőrszínük miatt, de a britben megvan az Obama-faktor. Hamilton új korszakot nyithat az autóversenyzésben.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik