Élet-Stílus

Eb-selejtező: értékes győzelem a horvátok ellen

Fantasztikus, 30-28-as győzelmet aratott Veszprémben a magyar férfi kézilabda-válogatott a világelithez tartozó horvát csapat ellen a 2010-es Eb selejtezősorozatának második játéknapján.

Mindkét csapat győzelemmel kezdte menetelését: a magyarok Görögországban, a horvátok pedig a finnek ellen diadalmaskodtak szerdán.

A Hajdu-csapat először lépett fel a nyáron átadott Veszprém Arénában, csaknem telt ház, 5000 néző fogadta az együtteseket.
Császár kitűnően pótolta a megsérülő Eklemovicsot (MTI)

Császár kitűnően pótolta a megsérülő Eklemovicsot (MTI)

Ezzel együtt nem ijedt meg a vendéggárda, gyorsan ellépett 3-1-re, majd biztosan tartotta előnyét. Emberfórban felpörögtek a magyarok, és a lendületet megtartva kicsit később sikerült egyenlíteniük (9-9).

Az irányító Eklemovics sérülése miatt módosult a csapatszerkezet, a félelmetes horvátok éltek az ebből adódó lehetőséggel. A kapitány a 23. percben, 11-14-nél időt kért. Feljavult a védekezés, a szünet előtt Nagy László egalizált, ám a zárszó a horvátoké volt.

A folytatásban felváltva estek a gólok, mindkét válogatott keményen és fegyelmezetten védekezett. A 47. percben először vezettek a magyarok (23-22), ekkor az Eklemovicsot váltó Császár volt eredményes. A folytatásban már a horvátok rohantak az eredmény után.
Putics Barna a hajrában remekelt (MTI)

Putics Barna remekelt a hajrában (MTI)

A hajrában nem remegett meg a magyarok keze, így sikerült begyűjteni a világ közvetlen élmezőnyéhez tartozó horvátok skalpját. A győzelemmel a Hajdu-gárda áll az élen a csoportban.

nyilatkozat

“A siker alapja a jó védekezés volt. Negyedóra elteltével sikerült felvenni a horvát támadások ritmusát, és már a lövőszándékra oda tudtunk érni. Támadásban szinte végig jók voltunk. A mostani győzelemmel 75 százalék az esélye annak, hogy kijutunk az Eb-re. Kicsit megijedtem, amikor Eklemovics megsérült, de szerencsére Császár jól oldotta meg a feladatot” – nyilatkozta Hajdu János szövetségi kapitány.

Eb-selejtező, 2. játéknap:

Magyarország-Horvátország 30-28 (15-16)
Finnország-Görögország 25-30
Szabadnapos: Szlovákia
Az állás:
1. Magyarország 4 pont/2 mérkőzés, 2. Horvátország 2/2 (67-50), 3. Görögország 2/2 (51-52), 4. Szlovákia 0/0, 5. Finnország 0/2 (45-69)
A kvintettből az első két helyezett jut ki a 2010-es ausztriai Eb-re. A magyarok legközelebb november 27-én lépnek pályára, akkor Vantaában Finnország csapata lesz az ellenfél. A két együttes november 30-án is megmérkőzik, Nyíregyházán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik