Élet-Stílus

Hamilton és Massa utolsó csatája

A Brazil Nagydíjjal a 2008-as Forma-1-es világbajnokság a fináléjához érkezik. Vasárnap mindkét bajnoki cím sorsa eldől, és néhány búcsúra is sor kerül.

A 2008-as Forma-1-es világbajnokság 18. fordulójával, a Brazil Nagydíjjal végéhez ér a sorozat.

Természetesen a legnagyobb kérdés az, hogy ki szerzi meg a világbajnoki címet: a helyi hős, a ferraris Felipe Massa vagy a McLaren csodagyereke, a másodszorra a végső diadal küszöbén álló Lewis Hamilton. Kinek a papája lengetheti majd a kockás zászlót?

Hamilton hét ponttal vezet, de a tavaly történtek bizonyították: a felemás idény, az eldobált pontok miatt semmit sem vehetünk biztosra.

Hamilton és Massa: ki mosolyog a végén? (vezess.hu)

Hamilton és Massa: ki mosolyog a végén? (vezess.hu)

Ami azért a legvalószínűbbnek tűnik, hogy Massa megnyeri a futamot, neki erre mindenképpen szüksége van, bár ez sem biztos, hogy elég lesz. A kis brazil győzött itt már 2006-ban is, és tavaly is ismételhetett volna, ha a csapat érdeke nem kívánja másképp. Az utóbbi években a pálya általában is feküdt a Ferrarinak.

Hamiltonnak elég lesz a biztonsági autózás és az ötödik hely a címhez, és ha van egy kis esze, akkor nem is erőlködik majd nagyon. A McLaren félig-meddig nyíltan is lemondott már a konstruktőri címről, így azért sem kell hajtani. Ha Hamilton visszafogott győzelmet arat, és nem kerül a dobogóra, akár az a furcsa helyzet is előfordulhat, hogy a verseny végén nem láthatjuk majd a bajnokot, hiszen a Forma-1-ben nem foglalkoznak az ő ünneplésével külön.

Jó előjel egyébként a mclarenesenek, hogy eddigi pályafutása során az alsóbb kategóriákban szinte mindig második évében lett bajnok, tavaly után idén az F1-ben is összejöhet.

Érdekes lesz látni, hogy a csapattársak, a két finn, Kimi Räikkönen és Heikki Kovalainen milyen szerepet kapnak majd a versenyen, és hogyan befolyásolják a végeredményt. A legkézenfekvőbb a könnyűre tankolt, minél előrébbről rajtoló zavaró szerep.

Tavaly kaotikusra sikerült a verseny (vezess.hu)

Tavaly kaotikusra sikerült a verseny (vezess.hu)

A versenyen természetesen nemcsak a bajnoki címért küzdenek majd, a különböző pilóták és csapatok a saját céljaik eléréséért hajtanak, érdemes lesz odafigyelni például Fernando Alonsóra vagy épp Jarno Trulli és Sebastian Vettel pontokért vívott csatájára is.

Vasárnap búcsúzunk

A Forma-1-nek idén 26. alkalommal otthont adó pálya több szempontból is utolsó lesz. Vasárnap búcsúzik az aktív versenyzéstől hosszú és eredményes karrier után a Red Bullos David Coulthard, de nem csak őt nem látjuk majd többet. Szintén utoljára kerülnek majd az autókra az 1997 óta használt bordázott gumik, 2009-től ugyanis visszatérnek a minta nélküli, ún. slick abroncsok.

A jelen állás szerint maga az interlagosi pálya is búcsúzik, no szerencsére nem a Forma-1-től, csak a szezonzárói szereptől, hiszen a finálét jövőre már Abu Dzabiban rendezik. Három hazai pilótáért is izgulhatnak a hétvégén a brazil szurkolók, a bajnokjelölt Massa mellett a veterán Rubens Barrichello és az újonc Nelsinho Piquet is mindent belead majd, hogy örömet okozzon a nézőknek. Az utóbbi két versenyzőben van még egy közös: könnyen lehet, hogy mind Barrichello, mind Piquet utolsó F1-es versenyén indul vasárnap – bár biztosat erről még nem lehet tudni.

A pálya

Maga a 4309 méter hosszú versenypálya szélsőségeket egyesít, hiszen a lassú hajtűkanyarokat hatalmas padlógázas szakasz egészíti ki. Csak a hosszú célegyenesben 15 másodpercig terhelik a motort a maximumon, azonban a viszonylag nagy tengerszint feletti magasság miatt az igénybevétel nem akkora, mint az alacsonyabban fekvő helyszíneken.

Nem kizárt, hogy hétvégén leszakad az eső (vezess.hu)

Nem kizárt, hogy hétvégén leszakad az eső (vezess.hu)

A futamra egyébként a Ferrari vadonatúj erőforrásokkal érkezik, míg a McLarenekben a már Kínában is használt motorok dolgoznak majd, ugyanis az utolsó versenyre már nem vonatkozik a “joker” csereszabály.

Bár 2004-ben és tavaly is újraaszfaltozták, a pálya most is a Forma-1 egyik legegyenetlenebb felületű versenyhelyszíne, híres a bukkanókról. További különlegessége a pályának, hogy az általánostól eltérően a menetiránya az óra járásával ellentétes, ami a versenyzőknek is különleges megterhelést jelent.

Nem beszéltünk még az időjárásról, pedig ha esik Interlagosban, akkor aztán mintha dézsából öntenék, a káosz pedig garantált. Az előrejelzések szerint a versenyhétvége mindhárom napján komolyabb csapadék várható, az eső valószínűsége végig legalább 60 százalékos lesz.

Sao Paulo az európai kontinentális időhöz képest 3 órás elmaradásban van, így a szombati időmérőt mi 17:00 órakor nézhetjük, mivel azonban a versenyt a szokásosnál egy órával később indítják, így azt vasárnap 18:00 órakor láthatjuk majd.

brazil nagydíj, interlagos

A pálya hossza: 4309 m
Körök száma: 70
Pályarekord: 1:11.473, J. P. Montoya (2004)
A tavalyi dobogó:
1. Räikkönen, 2. Massa, 3. Alonso
Időmérő: szombat 17:00
Futam: vasárnap 18:00

Ajánlott videó

Olvasói sztorik