Élet-Stílus

5 kísérteti hely halloweenra

A boszorkányok, kísértetek ünnepére mi mást lehetne ajánlani, mint szellemjárta, hátborzongató úti célokat. Drakula, a szegedi boszorkányok, a Szürke Hölgy vagy éppen Boleyn Anna szellemének a nyomába eredhetünk október 31-én. Halloweeni úti ötletek a FigyelőNeten.

A vérszívó rezidenciája

A Drakula váraként elhíresült törcsvári (Bran) kastély Erdélyben, Brassótól 30 kilométerre, Törcsvár mellett helyezkedik el. A várat még Nagy Lajos király építtette 1377-ben a Törcsvári-hágó védelmére. A kastélyt – amelynek ugyan nem sok köze van Drakulához – tavaly több mint százmillió euróért (25,5 milliárd forintért) adta el korábbi tulajdonosa, Habsburg Dominik.

Drakula vára (forrás: NG)

A hírhedt Drakula-vár (forrás: NG)

A Drakula-mítosz alapjául valójában a havasalföldi uralkodó, Vlad Tepes kegyetlenségéről fennmaradt történetek (például minden győztes csatája után a veszteseket karóba húzatta) szolgáltak alapul. Mindenesetre a Drakula-kastély turisták tízezreit vonzza évente, akiket a várban kiállítás, a vár lábánál pedig különféle Drakula-ajándéktárgyakat felvonultató bazár és viaszbábukkal benépesített horrorkastély vár.

Anglia legvéresebb építménye

A londoni Tower – amely egykor erődítményként, börtönként, királyi palotaként és fegyverraktárként is funkcionált – népszerű kísértetturisztikai célpontnak számít: több szellem is megfordul a falai között. A Temze partján álló középkori épületegyüttest turisták milliói VIII. Henrik második felesége, Boleyn Anna szelleme miatt keresik fel. A legenda szerint a tragikus sorsú királyné rendszeresen visszatér kivégzésének helyszínére, hóna alatt a levágott fejével, és hűtlen férjét keresi.

(fotó: Fogas Krisztina)

Kísértetekben dúskál a londoni Tower

(fotó: Fogas Krisztina/FN)

A Tower leghíresebb kísértete egyébként a leggyakrabban felbukkanó szellem, ugyanis az 1536-os kivégzése óta 120 helyszínen több mint 30 ezerszer látták. Az ősi bástyák között azonban a börtönben raboskodott férfiak és gyermekek kísértetei, valamint gonosz szellemek is bolyonganak. Sőt a Windsor-kastélyban, az angol királyok egyik rezidenciáján, illetve a London melletti hatalmas Tudor-kastélyban, a Hampton Court Palace-ban is gyakran feltűnnek légies látogatók.

Máglyák a Tisza felett

A boszorkány-sziget (forrás: szeged.hu)

A Boszorkány-sziget voltaképpen egy félsziget (forrás: szeged.hu)

A szegedi Boszorkány-sziget a nevét a magyar történelem legnagyobb és a legutolsó halálos ítélettel, máglyahalállal végződő boszorkányüldözéséről kapta. 1728. július 23-án 14 embert boszorkányság vádjával itt égettek el 3-3 máglyán. A megégetettek között volt a 82 éves Rózsa Dániel is – Szeged akkori leggazdagabb embere, aki a város egykori főbírája és parlamenti képviselője volt –, és az őt boszorkánysággal bevádoló bába, Kökényné Nagy Anna is. A szegedi boszorkányüldözések kiváltó oka a súlyos aszály, illetve a korábbi években pusztító árvíz és éhínség volt, a szegediek ugyanis mindezeket a katasztrófákat a boszorkányok művének tulajdonították.

Föld alatti csonttár

Párizs alatt mintegy 300 kilométer hosszú katakombarendszer húzódik, amelynek egy kis szakasza vezetett túrák keretében látogatható, míg a többi része 1955 óta el van zárva a párizsiak és a turisták elől. Az 1786-ben épült katakombák valódi csonttárként szolgálnak, ugyanis a XVIII. században Párizs túlzsúfolt temetőiből koponyák és csontok millióit (körülbelül 5-6 millió ember földi maradványát) költöztették a 300 kilométernyi üregrendszerbe.

(forrás: wikipedia)

Napjainkban titkos társaságok gyűlnek itt össze

(forrás: Wikipedia)

A látogatók többsége szerint még ma is hallhatóak az exhumáltak kísérteties sóhajai és misztikus hangjai. A katakombarendszer azonban még napjainkban is tartogat meglepetéseket: a rendőrség hol „film noir”-klasszikusokat és thrillereket vetítő titkos moziteremre, hol föld alatti piknikekre, hol pedig orgiázó titkos társaságokra bukkan a barlangrendszer feltáratlan járataiban.

Európa legszellemesebb városa

A legtöbb szellem az angliai Yorkban található, nem csoda, hogy a Szellemeket Kutató Nemzetközi Alapítvány 2000-ben neki ítélte oda az „Európa legszellemesebb városa” címet. A város lakói azzal dicsekednek, hogy körülbelül 140 helyi kísértetük van. A szellemek között éppen menetelő római kori legionáriusok és a XVIII. században elégetett gyerekek szellemei egyaránt felbukkannak.

egy kis halloween-történelem

A halloween a Mindenszentek előestéje (All Hallows’ Evening) angol kifejezésének az összevonásából ered, és az egyik legrégibb ünnepnek számít. Az ünnep mai formája évszázadok során alakult ki a római Pomona-nap, a kelta (újévet ünneplő) Samhain-fesztivál és a keresztény Mindenszentek napja hagyományainak keveredéséből.

York leghíresebb szelleme azonban a királyi színház öltözőjében gyakran megjelenő Szürke Hölgy, akit botrányos viselkedése miatt falaztak be, ugyanis apácaként egy nemesember szeretője lett. (Egyébként az Edinburgh közelében található, luxusszállodaként üzemelő Shieldhill-kastélynak is van egy “Szürkeruhás hölgye”, aki szerelmi bánat miatt lett öngyilkos, a szelleme pedig ma is a kastély termeiben bolyong.)

Az Őrült Alíz, akit 1825-ben az elmebaja miatt York kastélyánál felakasztottak, valamint a Fej nélküli gróf, azaz az árulása miatt kivégzett Thomas Percy, Northumberland grófja is az angliai város neves kísértetei közé tartozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik