Élet-Stílus

Beckham Milánóban folytatja

Az angolok futballsztárja, David Beckham a szezon a végéig az AC Milanhoz igazol, és elképzelhető, hogy a nyáron végleg az olasz csapathoz szerződik.

„Beckham edzeni és játszani akar a Milanban, és mi nagyon szívesen látjuk őt” – jelentette be Adriano Galliani klubelnök. „Januárban csatlakozik a csapathoz, és a szezon végéig nálunk játszik majd” – tette hozzá. Lapértesülések szerint az AC Milan a nyáron végleg megszerezheti az egyelőre kölcsönbe érkező 33 esztendős középpályást az amerikai Los Angeles Galaxytól.

A Milan korábban is „csábította” a világ egyik legpiacképesebb labdarúgóját, de Beckham úgy döntött, inkább Kaliforniában folytatja a pályafutását.

2007-ben igazolt oda, ugyanakkor nem jöttek be a számításai, legalábbis sportszakmailag nem, hiszen csapata vele együtt – ahogy tavaly, ebben a szezonban is – lemaradt a rájátszásról.

Irány Milánó! (MTI/EPA)

Irány Milánó! (MTI/EPA)

Az amerikai bajnokság (MLS) december és április között szünetel, Beckham viszont az angol válogatott miatt nem akar a babérjain ülni – és Milánó ideális hely a számára. A legmagasabb szinten futballozhat, és felesége, Victoria is jól ellehet a divat olasz fővárosában. A pletykák szerint ez utóbbi fontos érv…

„Beckham megszerzése nagyon fontos a számunkra, és nemcsak marketingszempontból, hiszen kiváló futballista, és Carlo Ancellotti vezetőedző a bajnokságban és az UEFA-kupában is bevetheti. Persze tudomásul kell venni, hogy a labdarúgás ma már nemcsak a taktikáról és a technikai képzettségről szól, hanem a telt házas stadionokról és a szponzorokról is. Az emberek olyan sztárokért ülnek fel a lelátóra, mint Beckham. Vele Kakával és Ronaldinhóval igazi álomcsapat alakul Milánóban” – így Galliani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik